Varzarie

Aki arra kíváncsi, hogy mit nyújtott a Ceausescu-korabeli vendéglátás legjobb formájában, az látogasson el a Deák Ferenc úti „Vărzărie” nevű étterembe, avagy a „Káposztázóba” (nagyjából így fordítható a helynek a román megnevezése). A beltér retro, intimitásmentes, kicsit zsúfolt, de ez is elősegíti a régi időkre való ráhangolódást. Az igényes kiállítású étlap három nyelvű, román, angol és magyar, a felszolgálók nem beszélnek magyarul. Az ételneveket nem Google-fordítóval ültették át magyarra, az ékezetek a helyükön vannak, s a helyesírással sincs gond. Az étlap első oldalán két soros bemutatkozót olvashatunk, melyből kiderül, hogy 1968-ban alapították a vendéglőt, mely erdélyi ízeket varázsol az asztalra s céljuk az, hogy továbbra is magas színvonalon szolgálják ki a betérőket. (Érdekes, hogy a román megfogalmazásban „iz transilvan”-t írnak, ami az ő nyelvükön is ízt jelent, de e magyar jövevényszó nincs közhasználatban).

Az ételválasztékban több klasszikus magyar fogás is megjelenik, a marhagulyástól a lucskoskáposztán, kolozsvári rakott káposztán át a desszertekig. Nem hiányzik a „Káposztázó” választékából a puliszkával kínált töltött káposzta s a „káposztás laska” sem, Erdélyben ugyebár minden olasz tésztát laskának neveznek a papardelle-től a penneig. A lucskost nem is fordítják le, hanem egyszerűen román fonetikával írják a magyar megnevezést. Itt a köret adja a fogás alapját, négyféle alapanyagot sorolnak fel s azok mellé nagyjából ugyanazokat a feltéteket adják. Kínálnak káposzta-, bab-, burgonya- és spenót-„alapú” ételeket. A feltétek: roston sült sertéstarja, -karaj, -kolbász, csirke- és pulykamell, csirkecomb, főtt füstölt csülök, valamint sertéssült. Desszertként vargabélest és diós tésztát kérhetünk.

Babfőzeléket rendeltem sertéssülttel, mellé többféle savanyúságot, meg két miccset is. A babfőzelék kifogástalan volt, ízgazdag, megnyerő állagú, hasonló szépeket mondhatok a sertéssültről is, amit vadas jellegű szószban tálaltak. A jól sikerült miccset vaslapon sütötték, szaftos volt, kívül kellően pörzses. A színezett savanyú fehérkáposzta nem volt rossz, tökmagolajjal, netán némi zöldfűszerrel még izgalmasabb lett volna. A savanyú uborka nem verdesett csúcsokat, de élvezhető, tejsavas erjesztésű volt, az optimálisnál sósabbra sikeredett, savassága viszont elmaradt a várakozástól. Értékelendő, hogy nem bolti ecetest tettek az asztalra. A lilahagymasalátán egy tisztes adag, dresszing nélküli felszeletelt lilahagymát értenek itt. A kenyér sajnos gyenge minőségűnek bizonyult, legegyszerűbb tömeggyártott, élvezhetetlenséget közelítő terméknek, pedig egy ekkora városban nem lehet probléma normális kenyeret beszerezni. Az árak barátságosak, menzaszintűek, valamennyi főétel 2300 és 2500 forint közötti összegért volt kapható 2023 decemberében.

A kiszolgálás formálisan udvarias, nem különösebben protokolláris, nem keresik a vendég pillantását, ha akarunk valamit, célszerű odamenni valamelyik pincérhez. A rutinszerű működésre nem lehet panasz, az ételek a teltházközeli forgalom dacára időben érkeznek. Aki hazavinné a maradékot, kap a kezébe egy műanyagdobozt, amibe maga belekaparhatja a tányérról azt, amit nem bírt megenni.

A sörválaszték ultrakommersz, a Heineken termékcsaládból tartanak néhány izgalommentes tételt, a tömények között néhány helyi gyümölcspárlat jelent némi érdekességet. A borválaszték viszont korrekt, hat erdélyi és Kárpátokon túli igényesebb pincészet több, mint 30 borát kínálják megfizethető áron. Kimért boraik nincsenek, de az Oprisor pince háromféle negyed literes kiszerelésű minipalackja megkapható potom pénzért, 1250 forintnak megfelelő lejért.

Értékelés:

Összélmény: 4 pont

Konyha: 4 pont

Atmoszféra: 4 pont

Kiszolgálás: 4 pont