Az Aranyhal étterem egy hangulatos, 1985-ben alapított, a Kádár korszak jobbik arcát megjelenítő magyaros kisvendéglő. Egyike a nagy túlélőknek, melyekből talán két tucat, ha akad még a fővárosban az egykori ezres létszámból. A beltér tetszetős, piros-fehér kockás abrosz, nyers tégla, hajópadló, fából készült gerendás mennyezet. A terem végén fekete táblára fehér krétával írt ételsor. Nyáron utcára néző, hajópadlós, igényes, kellemes teraszt üzemeltetnek, amit téglalap alakú virágcserepekbe ültetett fűszernövények (zsálya, rozmaring, citromfű) szegélyeznek. Az asztalon a helyhez méltatlan ipari borslisztszóró.

A konyha az utóbbi százötven évben hagyományossá vált magyar gasztronómiára alapoz, annak fogásait nyújtja átlag feletti igényességgel. A hangsúly az étterem nevének és stílusának megfelelően az édesvízi, Magyarországon honos halakon van. Az étlap dicséretesen összefogott, nem regény hosszúságú, oldalnyi csirkemell-étellel. Kínálnak két előételt, három levest, a Cézársaláta-variációkat egynek számolva hét főételt és két desszertet, mint az új hullámos balatoni bisztrókban. Haltepertő, halászlé, harcsapaprikás juhtúrós sztrapacskával egyik oldalról, fürj tojásos tatár, tyúkhúsleves és tócsnira tálalt, sajttal gombával besütött sertéskaraj a másik oldalról.

Az árak nem alacsonyak, de értékarányosak. Az előételek 2000 és 3000, a levesek 1000 és 2200, a főételek 2000 és 4000 forint közötti összegbe kerülnek, a desszertekért 1300 forintot számolnak.

Üdvözlőfalatként egy kevés snidlinggel díszített zsírt kaptunk jobbfajta kenyérrel. Jó kezdés. Ezúttal sem hagytuk ki a haltepertőt, finom volt, optimálisan hőkezelték, nem szárították ki, de kapott is pörzsanyagot, kellő kérget. Trendi módon fatálra helyezett, gyűrött zsírpapíron tálalták, salátanövényből, többszínű kaliforniai paprikacsíkokból, koktélparadicsomcikkekből készült saláta tetejére. Az adag kicsi, de előételnek épp elég. A halászlé állaga jó, ízre sem rossz, de sótartalma magasabb az optimálisnál. A haltej és a halhús remek. A vasserpenyőben tálalt juhtúros sztrapacska kifogástalan.

A kiszolgálás udvarias, de lehetne szervezettebb, figyelmesebb, a pincérek alkalmanként hosszú időre egyszerűen eltűnnek, a beltérben sem lehet rájuk akadni. Épp ilyen időszakot fogtunk ki, amikor leültünk s hosszú percekig nem történt semmi.

A borlap mintegy 25 tételt integrál a magyar élvonalból, kínálnak néhány jóféle pálinkát és minőségi sört.

Értékelés

Összélmény: 4,5 pont

Konyha: 4,5 pont

Atmoszféra: 4,5 pont

Kiszolgálás: 4 pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a aranyhal@aranyhaletterem.hu címre