Jelen ház étterme

  • 1 760

A Jelen ház intézményét Böszörményi Zoltán író, költő, vállalkozó, az aradi kulturális mecénása teremtette meg. A komplexumon belül működik a négy megyében (Arad, Temes, Hunyad és Krassó Szörény) terjesztett Nyugati Jelen című napilap szerkesztősége, étterem, kávézó, söröző, valamint egy hangosítással felszerelt rendezvényterem, mely nemcsak esküvőknek, születésnapoknak ad otthont, hanem a magyar nagykövetség október 6-i fogadásainak, magyar táncháznak, könyvbemutatók és ismeretterjesztő előadások sorának. Az épületegyüttes egyik bejárata a Deák Ferenc utcára, a másik a Szabadság szobornak ezidőtájt otthont adó, hajdani Attila térre néz. Az étterem beltere rendezett, elegáns, alapvetően intimitásmentes. Az egyik falon a Jelen háznak és az újságnak Erdély történelmi címeréből ihletett emblémája, a többin pedig helyi képzőművészek alkotásai. A zöld növényekkel szegélyezett hangulatos, igényes terasz télen-nyáron nyitva van. Az impozáns, gerendákból ácsolt, cseréptetős faszerkezettel fedett rész falfestménye a magyar főváros budai oldalának panorámáját ábrázolja.

A konyha három fő iránycsapása, mint Erdélyben oly gyakran, a magyar, a román és az olasz. Ezek mellett megjelenik néhány nemzetközinek mondható fogás is. Az ételek fősodratúak, jellemzően korrektül elkészítve, helyenként kisebb-nagyobb hibákkal. Kínálnak többek között hortobágyi palacsintát, székely és román csorbákat, pasta-kat, pizzákat, cigánypecsenyét, ropogós kacsacombot párolt vöröskáposztával és burgonyavirággal, marhapörköltet, gyrost, túrófánkot és gyümölcssalátát.

A brokkolileves jól sikerült, durvára passzírozott, friss ízhatású, tejszínes változat. Erénye, hogy a zöldség nem főtt túl benne. A székely tárkonyos leves is megelégedésünkre szolgált, ezt itt nyers és nem füstölt sertéshússal főzik, amit mi értékeltünk.  Vegyes haltál hatalmas adag, rajta lisztbe forgatva kisütött pontypatkó, kukoricapehelybundás süllő és szezámmagos lazac. A halak szaftosak, a pontyban felsejlik némi hűtőíz, a süllő egyik darabjában egy rész nyers maradt, a lazacot jobb szeretjük bunda nélkül, de összességében élvezhető produkció volt ez, mellé adott burgonya átlagos, a reszelt repával gazdagított és kukoricával ízesített vadrizs kellemes meglepetés. A vaníliakrémes palacsinta tölteléke finom, a mártás porból készült.

Az árak értékarányosak, főszabály szerint kifejezetten kedvezőek, helyenként akadnak meglepetések. Ha figyeljük az étlap jobb oldalát, nem nehéz jó ár/érték arányú rendelést leadni. Előételek átszámolva 1000 és 1300, levesek 900 és 1500, főételek 1800 és 8000, pizzák 1300 és 2000, desszertek 800 és 1300 forint között kaphatók.

A felszolgálók udvariasak, készségesek, motiváltságuk egyénenként változó. Az üzletvezetés törekszik arra, hogy legyen magyar pincér is a felszolgálók között, ez az étterem fennállása során többnyire sikerült.

Örömteli és értékelendő, hogy csak magyar borokat tartanak, a tizenhat tétel közel felét Balla Géza Arad-hegyaljai borai teszik ki, a többit a magyarországi élvonalból válogatták össze. Kimérve csak Balla Géza további négy asztali borát tartják. A sörök nagyipariak, sajnos még Tiltott Csíki sörük sincs. A kommersz tömények mellett kínálnak nyolcféle kiváló pálinkát.

(Teszt időpontja: 2021 április 12.)

 

Értékelés

Összélmény: 4 pont

Konyha: 3,75 pont

Atmoszféra: 4 pont

Kiszolgálás: 4,5 pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a casajelen@casajelen.ro címre