A Sellyey Gábor és felesége, Ágnes 2022-ben úgy döntöttek, hogy nemesgulácsi családi kézműves borászatuknak megnyitják a borteraszát és borkóstoló-termét a betérő vendégek számára. Előzetes bejelentkezés alapján a pincészet egész évben látogatható, szezonban az alkalmi vendégeket is szívesen látják. A belső terem hangulatos, szépen berendezett. Nyerstéglás fal, antik szekrény és komód, melynek kihúzott fiókjaiban s tetején borok díszelegnek, a falakon archív fotó illetve Jávor Piroska festőművész munkái. Mint megtudtuk, a neves festő és grafikus tervezte a címkéket is.
A borok mellé kérhető házi kencés tál, kenyérrel és kerti zöldségekkel, valamint hideg tál, melyen a kencék mellett helyet kapnak sajtok, felvágottak, továbbá saját nevelésű fürjek főtt tojásai.
A teljes sort megkóstoltam, izgalmas, jó ízű, hibátlan borokat készítenek, nagy odafigyeléssel. Autóval érkezők, mint jómagam, köpőcsészét is kaphatnak. A borok mellé csak néhány falatot kértem kóstolónak, saját készítésű nyúlmájpástétomos és körözöttes kenyeret kaptam paradicsommal, paprikával, snidlinggel, minden a saját gazdaságból származott. Ízletes volt mindkét kence, a kerti zöldségek pedig soha nem okoznak csalódást.
A kiszolgálás megejtően kedves, visszatérésre csábító. Minket a Sellyei Cseh Ágnes fogadott, néhány mondat után úgy beszélgettünk a borászatról, gasztronómiáról, a balatoni vendéglátásról s világ nagy dolgairól, mintha már régen ismernénk egymást.
Hatféle bort kínáltak, olaszrizlinget három variánsban, traminit, sillert és rozét. Kérhető még szóda és szőlőléfröccs.
Értékelés
Összélmény: 5 pont
Borok: 5 pont
Borkorcsolya: 4,5 pont
Atmoszféra: 5 pont
Kiszolgálás: 5+ pont
Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a sellyeibor@gmail.com címre