Pellikán László bortermelő két hektár szőlőt művel Kiskunmajsán, Rajnai Rizlinget, Kadarkát, Kékfrankost és Cabernet Franc-t, emellett vásárolt szőlőből is készít bort. 2020 márciusában nyitotta meg feleségével a Pellikán bisztrót, egy nappal tavaszi zárás előtt tárták ki kapuikat a vendégek előtt. Miután az első „lock down”-nak vége lett, hat hónapig működhettek, egyébként sikeresen, majd következett a novemberi zárás. Mihelyt lehetett, idén ismét kinyitottak. A Pellikán bisztró egyben ínyencbolt és borüzlet is, helyi kézműves termékeket vásárolhatunk itt: chiliszószt, tésztákat, bio-almalevet, szörpöket, lekvárokat, szendvicsrevalót. Mind a terasz, mind a tágas beltér rendkívül igényes és hangulatos, a belső termek közül kettőben is egy könyvtár leselejtezett könyvei adják az alaphangulat meghittségét. Növelik az otthonosságérzést a századfordulót idéző bőrborítású székek, a hajópadló, a zöld növényzet s további dekorációs tárgyak, pl. „bakelit”-lemezek is. Az első terem, mely az italpultnak is otthont ad, gerendás mennyezetű, parazsas vasaló, fahordó, fűszer- és egyéb növények díszítik. A hagyományőrzés igen fontos Pellikán Lászlónak, az általa megvásárolt épülettömb ad otthont egy népi szabóságnak és a helyi néptáncegyüttesnek is.

Az ételkínálat a street food-os bisztró vonalat képviseli. Az étlapot egy újságformátumú kiadványon belül vehetjük kézbe, mely rögzíti a legfontosabbakat a helyről, a pincészetről s a névadásról. „A francia bisztró, egy kisebb, a tulajdonosok által vezetett étteremre utal, ahol különleges gasztronómiai élményeket kínálnak minőségi borok kíséretében.”- írják. Az általunk rendelt ételeken kívül kínálnak többek között burgereket, mustáros fokhagymás flekkent, pankó-morzsás rántott szeletet, aszalt paradicsomos szűzérmét. Arra törekednek, hogy minden alapanyagot 30 kilométeres körzetben szerezzenek be s ez, mint a tulajdonostól megtudtam, 90%-ban sikerül is.

Az árak értékarányosak. Hideg előételek (sajt ill. sonkaválogatás, valamint ugyanez vegyesen) 1990 és 2490 között kaphatók, wrap, tépett húsos szendvics, hamburger sült krumplival 1990, sertéshúsételek 2990 forintba kerülnek. Fehér- és rosé borok többségének decije 250, vörösboroké 250 és 1500, söröké 350 és 690 forint között mozog.

Rendelésünkre várakozva a soltvadkerti Király pékség kenyerét mártogattuk prémium olívaolajba, tökmagolajba és épp nyitott chiliszószokba, majd Zerinvári Dóra fokhagymás és lilahagymás friss majsai kecskesajtjait kóstolgattuk, amihez elképesztő ízintenzitású (helyi) koktélparadicsomból készült remek salátát adtak. Ezután érkezett az omlós, jól ízesített, szépen tálalt sertésoldalas, a szaftos, megfelelően fűszerezett csirkeszárny, a tépett húsos wrap, valamint a diszkréten hőkezelt füstölt kacsamell.

A kiszolgálás kedves, udvarias.

Az italkínálat értelemszerűen a saját borokra épül, de tartanak kézműves söröket a békésszentandrási főzdétől, remek pálinkákat, néhány kiemelkedő whiskyt, rumot, gint.

Értékelés (borbárként)

Összélmény: 5 pont

Italválaszték: 5 pont

Konyha: 4,5 pont

Atmoszféra: 5 pont

Kiszolgálás: 5 pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a mayossaporteka@gmail.com címre