A Parabolic Lazarus egy igazi brew pub a főváros szívében, néhány lépésnyire a Szent István Bazilikától. A főzőtartályok megtekinthetők rögtön a bejáratnál az üvegfalon keresztül. Az underground hangulatú belteret a vendégek falfeliratai díszítik. A főzdét s a hozzá tartozó pubot Mozorov Andrei, a Szovjetunióban született, tíz éve Magyarországon élő orosz belsőépítész és élelmiszeripari szakember alapította. Minden hónap első hétfőjén sörfőzőtanfolyamot tartanak, mint írják „a program során különböző sörfajták elkészítésével ismerkedhetsz meg, miközben szoros kapcsolatba kerülsz a szakértő sörfőzőkkel, akik minden kérdésedre válaszolnak.” Tartanak „Open mic stand up” estéket, amikor a műfaj önjelölt képviselői juthatnak mikrofonhoz, továbbá kvíz-esteket is.

Sörkorcsolyaként kínálnak többek között sajt- és felvágottas tálat, lazac steaket, fish and chisp-et és vékony, ropogós tésztájú, trattoria zsánerű pizzákat. A konyhát a Krímben született Kuzmina Anna, Andrei felesége vezeti. A honlapról azt is megtudhatjuk, hogy a csapatnak része értékesítési vezetői pozícióban, a várpalotai születésű Papp Attila, aki korábban néptáncos volt, majd grafikusként dolgozott, tíz éve viszont felszippantotta a kézműves sörök világa.

Első alkalommal, 2023 tavaszán tintahalkarikákat kértünk, ez mirelitáruból készült, megfelelt a célnak, de kulinárisan nem győzött meg. Másodszor, 2025 februárjában jobban jártunk, a gumikesztyű társaságában felszolgált csirkeszárnyak frissek és szaftosak voltak, jó ízűek, különösen miután megforgattuk őket a majd’ mindig nálam levő kézműves chili-szószban. Távozás előtt megleptek egy tál pelmeny-vel, ami remeknek bizonyult, ízre, állagra egyaránt, ha netán félkész termék volt az alapja, akkor is. Ittunk dobozos kvászt, merthogy azt is tartanak, Kveik sört, továbbá Csupor Marcival közösen főzött, Tropical Trappist névre hallgató belga IPÁ-t.

A kiszolgálás kedves, de a csak angolul, meg nyilván oroszul kommunikáló bájos pincér hölgynek jól jönne egy kollega, mert nehezen győzi a rá háruló feladatot, ha a vendég szeretne valamit, jobb, ha a pulthoz megy vagy egyenesen felszolgálóhoz, arra többnyire hiába vár, hogy találkozzon a pillantása az övével. A tulajdonos is a pult mögött volt mindkét látogatásunk alkalmával.

Az itallap megtévesztő, a tényleges kínálat a pult mögött olvasható, fehér krétával felírva a fekete táblára. Hat sörcsappal dolgoznak, ottjártunk idején ezeken egy cider, valamint öt saját főzésű sör folyt. Dobozban csak két Kvászt kínáltak. Tartanak néhány helyi minőségi bort, alkoholos koktélt és töményitalt is.

Értékelés

Összélmény: 4,25 pont

Konyha és italválaszték: 4,25 pont

Atmoszféra: 4,25 pont

Kiszolgálás: 4,5 pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a paraboladrinks@gmail.com címre