A Pálya bisztró a város jégkorongpályája mellett működik, dekorációjával is e sportág előtt tiszteleg. A falon megannyi fotó a gyergyói hoki történetét eleveníti fel, továbbá ütők, sisakok, korcsolyák, mezek. A plafonon jégkorong-csapatok címerei. Az étlapot is egy fából készült, stilizált miniütőre szerelték fel. Télen-nyáron fedett teraszt is üzemeltetnek.
A választék a street food legnépszerűbb fogásaira épül, slágerfogásuk a burger, de kínálnak mellette többek között zöldségkrémleveseket, pacallevest, wrapeket, BBQ sertésbordát, marhabélszínt, salátákat, pizzákat, amaretto tortát, sóskaramellás banán-desszertet és panna cotta-t is.
Az árak értékarányosak, egyes esetekben kifejezetten kedvezőek. Levesek és desszertek átszámolva 1200 forintba kerülnek, pizzák és burgerek ára 1300 és 2100, húsételeké 1400 és 5000 forint között mozog.
Kértem egy hamburgert, mely jobb volt az átlagnál, főként a belevalók, a frissen szelt paradicsom, hagyma, salátalevél, s az ízesítők. A húspogácsát jó lenne méretben kicsit növelni, és igény szerint sütni, vagy legalább felajánlani a vendégnek a médium fokozatú hőkezelést. A burger mellé megszokott-korrekt, frissen sült mirelit hasábburgonyát adnak, a vegyes zöldsaláta izgalommentes. A füstölt csülökkel készült pacal finom volt, viszont a krumplipürét az élvezhetőség határáig sózták, egyéni ízlés kérdése, hogy a határt sikerült-e átlépni.
A kiszolgálás udvarias, gyors.
A sörök nagyipariak, azon belül is a legkommerszebb vonalat képviselik, a tömények között sem találni semmi érdekeset, kimagaslót. A tágan értelmezett Erdély két nagypincészetének zsidve-i és temesrékasi borait tartják.
Értékelés
Összélmény: 3,75 pont
Konyha: 3,5 pont
Atmoszféra: 4 pont
Kiszolgálás: 4 pont
Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a palyabisztro@gmail.com címre