A Vár alatt húzódó többszáz évre visszatekintő, középkori levegőjű segesvári utcácska épületeinek egyike ad otthont a „Mimoza Wine and Dine” étteremnek. A beltér hangulatos, a terem végében fatüzelésű pizzakemence, az asztalon élő virág, só- és borsdaráló, balzsamecet és olívaolaj. Utóbbi címkéjén „extra szűz” felirat szerepel, benne minden kétséget kizáróan pomace-olaj. Hogy ezen mennyit gondoltak spórolni, nem tudom, de hogy az olívaolajokhoz alapszinten konyító vendégek körében sikerül megszerezni így az első rossz pontot, az biztos. Étlap helyett egy QR kódot ajánlottak figyelmünkbe.
A kínálat az olasz és a helyi konyha fogásainak jellegzetes egyvelegét nyújtja. Szerepel benne egyik oldalról többek között tökéletesnek ígért carbonara spagetti, rákos vargányás szarvasgombás pasta, fehérboros, koktélparadicsomos rák vajról indítva, másik oldalról roston sült sertéstarja gyökérzöldségekkel, csirkepaprikás, bableves csülökkel, illetve puliszkával körített gombabecsinált, hogy így fordítsuk a tejfeles, fokhagymás jelleges román ragut, a „ciulama”-t, aminek a leggyakoribb alapanyaga, mint ezúttal is, a gomba (ekként népszerű böjti étel), de készítik csirkéből is.
Indításnak rendeltünk egy hagyományos kenegetőkből álló vegyes előételtálat. A zakuszka gyengécske volt, vagy ipari terméket kínáltak, vagy egy nem túl ügyes háziasszony zakuszkáját. (Azt nem feltételezem, hogy a bonyolultabb feladatokat megfelelően abszolváló séf csak ennyit legyen képes kihozni a zakuszka műfajából.) A padlizsánkrém jobban sikerült, hordozta jellegzetes füstösséget, ízesítése puritán volt, de ezt nem bántuk. A tehéntejből készült telemea átlagos volt, akárcsak mindemellé adott pirítós. A szarvasgombás, cukkinis, Angus-bélszíncsíkokkal készült, parmezánnal megszórt tagliatelle jól sikerült, miként a „Deliciosa” névre hallgató gorgonzolás, fokhagymás, hagymás, gombás, kapribogyós pizza is. A lazac a közönség igényeinek megfelelően készült, átsütötték, de maradt benne szaftosság, el is fogyott az utolsó morzsáig. Mellé némi dresszing nélküli salátát, s gigantikus mennyiségű, élvezhető édesburgonyát adtak, továbbá a kilencvenes éveket idéző, old school „hollandi” mártást.
A kiszolgálás udvarias, kissé személytelen.
A töményválaszték nem terjed túl a megszokott kommersz szortimenten, egyedül a szilvapálinka jelent némi minőségi ígéretet, de annak a készítőjét fel sem tüntetik az itallapon. A sörök zöme nagyipari multifőzet, a választékban a Franziskaner és a Leffe képviseli a legmagasabb kategóriát. A borválaszték szerény, két prosecco-t mérnek ki, továbbá három temesrékasi bort adnak 187 milliliteres kiszerelésben, palackban további 15 helyi tételt. A „Wine and dine” önmegnevezés finoman szólva túlzó, téves önképről tanúskodik. Ahhoz jóval nagyobb palackos s főként poharazott választék lenne indokolt, a jelenleginek legalább háromszorosa.
Értékelés:
Összélmény: 4 pont
Konyha: 4 pont
Atmoszféra: 4,5 pont
Kiszolgálás: 4 pont