Madarasi menedékház

A Madarasi Hargita csúcsán felállított Turul szobor és a mögötte elterülő kopjafaerdő nemzeti zarándokhely télen, nyáron egyaránt. Alatta a síközpont is tömegeket vonz télidőben. A 2020/21 telén különösen népszerű volt hely, mivel külföldi síútra csak kevesen merészkedtek. A tucatnyi épületből álló „mini-településen” négy étterem működik, a pálya melletti Súgó, annak tőszomszédságában a Vitus, egy közeli magaslaton a Pethő, az üdülőközpont bejáratánál pedig Madarasi menedékház. A honlapról megtudhatjuk, hogy utóbbi a hegytető legrégebbi épülete, 1941-ben adták át, ama boldog négy esztendő alatt, amíg Észak-Erdély újra magyar fennhatóság alatt volt. A Madarasi a Hargita hegyvonulat megmagasabb, 1801 méteres csúcsa. A honlap igényes és informatív, nemcsak a kötelező tudnivalókról tájékoztat (elérhetőség, étel- és italkínálat), hanem ellát földrajzi, geológiai ismeretekkel, szól a növény- és állatvilágról, sőt, még a Hargita-járók régi és új beavatási szokásairól is. A beltértől többet várnánk az impozáns külső alapján, a néhány kétségkívül igényes archív kép a fehér falakon dekorációnak kevés. A bútorzat IKEA stílusú natúrfából készült asztalokban és székekben merül ki.

Az összefogott, de mégis változatos étlap a népszerű helyi és nemzetközi ételek mellett ígér néhány izgalmasabb, nem várt fogást is, az általunk rendelteken kívül vadpörköltet, korhelylevest, spenótot tükörtojással. S persze tartanak flekkent, csirkemell falatkákat, roston sült csirkecombot. Kínálnak hagyományos reggeliket is, ebben a rovatban szerepelnek az előételnek is beillő kencék, a zakuszka és a padlizsánkrém.

Az árak kedvezőek, a főételeké az 1500 és 2500 forint közötti sávba illeszkedik, a söröké 500 forint körül mozog. Tisztes adag (200 gramm) zakuszka potom 700 forint, de ugyanennyi padlizsánkrém is 1000 forint alatt marad, desszertek és levesek 1000 forint körül kaphatók.

A bablevest ízletesnek találtuk, valamivel több babot elfogadtunk volna benne. Értékeltük, hogy nem sűrítették agyon s nem főzték tönkre. Az étlap főétel-kínálatából a kacsacomb érdekelt volna elsősorban, de azzal nem tudtak szolgálni. Kifejezetten jól sikerült a puliszkával körített rókagombapaprikás, szépen visszaadta a gomba természetes ízét. Finom volt a savanyított karfiol is. Helyben készültnek tűnt falafel, ami bizony még a magyar fővárosban is ritkaság, a legtöbben mirelitáruból dolgoznak. S nemcsak helyben készült, de finom is volt, frissen sült, megfelelő volt az állaga és az ízesítése is. Sajnos a köretek hőfoka elmaradt a várakozásainktól, egyébként ízlett a tévedésből kihozott hagymás reszelt burgonya, amit valamilyen rejtélyes oknál fogva „rántottnak” neveztek az étlap szerkesztői, holott a rántáshoz semmilyen értelemben nem volt semmi köze. A később érkező tört paszulynál ettünk jobbat is, de ez sem volt élvezhetetlen. A carbonara penne középeurópai volt, tejszínnel készült, kamaszkorú pasta-szakértőnk, aki kirendelte, miután joggal lekritizálta, jó étvággyal megette. (Teszt időpontja: 2021. január 7.)

A kiszolgálás kissé személytelen, mosolytalan, nem is túl figyelmes, pincérünk összekeveri a köreteket, olyat hoz ki, amit nem is rendeltünk.

Az italválaszték szerény, de helyi szinten kiemelkedőnek mondható, a megszokott italok mellett tartanak hét bort az anyaországi élvonalból, egyedüliként a hegytetőn. Van egy kiugróan jó rumjuk is.

Értékelés

Összélmény: 4 pont

Konyha: 4,25 pont

Atmoszféra: 3,5 pont

Kiszolgálás: 3 pont