La Fritz

A Fogaras hegység lábainál fekszik a festői havasok nevét viselő városka, az egykori Fogaras vármegye névadója. Első említése a XIV. századból való. 1910-ben 7.623 lakosából 3.367 volt magyar, 3.159 román és 1.010 német. Mára a magyarság részaránya már 5 százalék alá esett, 30.715 főből mindössze 1.056 vallotta magát magyarnak 2011-ben, a németek száma elenyésző. Aki Székelyföldre igyekszik a déli, Brassót érintő útvonalon, ritkán áll itt meg, a kommunista építészet éktelenkedő épületei és a magyar ízlésvilágtól igencsak idegen, hatalmas, aranyozott tetejű ortodox templom nem igazán hívogató, arról nem szólva, hogy a „hagymakupolás honfoglalás” betonba öntött szimbolikáját hordozza. A hajdani vár az egyetlen látnivaló, amin megakadhat a várost átszelő gépkocsivezető szeme. A régi főtér, mely hordoz valamit az Osztrák-Magyar Monarchia kisvárosainak hangulatából, el van rejtve, de közel esik a Várhoz, pár percnyi séta mindössze. Itt működik a La Fritz étterem.

A honlapról, de akár az étlapról is megtudhatjuk, hogy az étterem tulajdonosainak felmenői, Fritz és Anni Balthes épp ebben az épületben működtették a város legjobb mészárszékét. A krédójuk megnyerő: a frissesség, tisztesség, szívélyesség értékhármasára esküsznek, s igyekeznek helyi alapanyagokat használni. (Ennek érdekében a tengeri halakat le lehetne cserélni például pisztrángra.) Az étterem külsőre is hívogató, az öntöttvas cégtábla napjaink stílusában igyekszik némi patinát sugározni, egyébként sikerrel. A beltér is igényes, hangulatos, a dekoráció meghatározó részei a boldog békeidőkből való berámázott archív fotók, melyek jelentős része a felmenőket s boltjukat ábrázolja. Az asztalon só- és borsdaráló. A mini-művirág-kompozícióról lemondanánk, de ez az egyetlen zavaró elem a belső tér otthonos atmoszférájában.

Az étlap nemzetközi merítésű. Kínálnak többek között marha- és tonhaltatárt, burgereket, pasta-kat, tengeri sügért, vajhalat, sertésoldalast és -karajt, érlelt steakeket, almásrétest és krémest.

A tapas rovatban szereplő rántott tintahalcsíkok élvezetesek, pankó morzsás panírral meggyőzőbb lenne a fogás. Kellemes, harmonikus a mellé adott sültpaprika-mártás. A szezámbundás tonhal cseppet túlkészült, de szaftos, jó ízű, érdekes hozzá a torma, vélhető, hogy a séf a tonhal-wasabi kombót próbálta lefordítani a helyi ízlésvilágra. A sushi hangulatot a szójaszósz is erősíti. A tálalás kissé túlcicomázott. A kacsamell szaftos, szép rosé, a szarvasgombás krumpliköretben a gomba megnyerő, kár, hogy a vajon spóroltak. Finom viszont párolt lilakáposzta s a helyben sült tésztakosárkában tálalt csípőspaprikalekvár. A tiramisu csavarmentes, jó alapanyagból készült, kellően szaftos, édessége optimális, jó enni.

A kiszolgálás udvarias, segítőkész, a csinos, ifjú hölgy lelkiismeretesen teszi a dolgát, bár időnként hosszabb időre eltűnik.

Mintegy harmincféle minőségi bort kínálnak, ezek ötödét pohárra is kimérik. A sörök egy kivétellel nagyipariak, a tömények között akad egy-két prémium tétel.

Értékelés

Összélmény: 4,5 pont

Konyha: 4,5 pont

Atmoszféra: 4.5 pont

Kiszolgálás: 4,5 pont