Középkori parasztétterem

A 2015-ben nyitott párkányi „Középkori parasztétterem” jóelőre figyelmeztet, hogy ne keverjük össze a Kárpát medence szerte másfél vagy akár két és fél évtizede sikerrel működő „lovagi” éttermekkel, mint a fővárosi Lancelot vagy a boldogkőváraljai Castrum Boldua. Annak ugyanis éppenséggel az ellentétét jeleníti meg. A beltér nem a középkor pompáját idézi, inkább egyfajta szedett-vedettség uralkodik benne, mely egyébként tetszetős. Helyet kapott a dekorációban több kitömött állat, vasketrec, benne „boszorkánnyal”, csontvázak, trónusok, koponyák, trófeák, butykosok, üstök, marhabőrök, a kecskehágás gyorsasági rekordjáért járó oklevél, s még hosszan sorolhatnánk. Akinek kedve van, végigolvashatja a gazda falra jótanácsait, amiből néhány intelmet hadd idézzek: „Ordíts, ha kell valami!” „Koszos mancsod zabálásra való, nem orrtúrásra.” „Bögyörészd meg az asszony csöcsit!” „Ha az asszony nem figyel, més csöcsöt is bögyöréssz meg!” „Ha az asszony nem szereti, ha bögyörészik, itasd le!” „Ha bezabáltál és zsíros a pofád, nyalasd le az asszonnyal.” Nem idézem az összes javaslatot, de az utolsót még ideillesztem, mert ez komoly igazságot takar: „Nehéz idők járnak, szeressétek egymást!”

A férfi mosdóban a sör recirkulálása közben a falra szerelt képernyőn párzó páviánokat nézegethetünk. Ők már megfogadták az utolsó tanácsot. A nyolc éve közzétett, 205.000 megtekintésnél járó reklámfilm szövege önmagáért beszél, s igencsak távol áll a Lancelot – Camelot – Artúr király vonulat fogalmazástechnikai kifinomultságától: „Éhes vagy te, büdös paraszt? Hogy rohadjál meg! Akkor gyere zabálni! Örvendezz csürhe, vár a középkori parasztétterem. Komám, jó helyre gyüttél, megtömjük a beled, ne csodálkozz, ha így beszélek veled. Fingj, böfögj, mulass, élvezd hát az étket, a komádat is hozd el, vagy az egész céget. Itt nem lovagok ülnek, ez egy szegény ember háza, a többi paraszt között nem lesz lámpalázad. A többi vendéglátós beszél össze-vissza, nől az asszony csecse, ha a mi sörünket issza.”

Nem tűnik indokoltnak számon kérni a helyen azt, hogy a magyar paraszti vendéglátás soha nem volt ilyen, hanem éppenséggel ennek ellentéte, hogy a szakrális elemeket gazdagon integráló paraszti kultúra az egyetemes magyar kultúrkincs kiemelkedően fontos része, s egyben büszkesége, vagy hogy a „paraszt” valójában értékkategória, s nem szinonimája a bunkónak. Arról is morfondírozhatnánk, hogy a középkor messze nem volt olyan sötét, mint ahogy azt a „felvilágosodás” szellemi hagyománya sulykolja s hogy a csontváz nem feltétlenül találó „leitmotiv”. A lényeg, hogy ez a hely egy geg, egy alapvetően jól sikerült karikatúra, ami igencsak piacképes. A siker ugyanis vita feletti. Az étterem 4,6 ponton áll 4208 vélemény alapján a Google Mapsen, 86.000 kedvelővel és 99.000 követővel rendelkezik a Facebookon. Az italválaszték, a gasztronómia s a téma-következetesség tekintetében még tökéletesíthető vendéglátó egység alkalmat ad arra, hogy teszteljük toleranciaszintünket s hogy elgondolkozzunk a humor és az öncélú közönségesség közötti határvonal igencsak szubjektív jellegén. Hogy jól érzi-e magát itt az ember itt, az helyben derül ki. Mi kellemes élménnyel távoztunk, azzal együtt, hogy egyes esetekben túllőnek a célon.

Az étlapon jobb-rosszabb versikék és ételmegnevezések. A pacalpörkölt elnevezése „nyálkás gyomorabrak”, leírása így szó: „gyomorkóros ökröm megdöglött a minap, sokat járt a tóra, megölte az iszap.” A búbos kemencében sült liba elnevezése „Gőgös gúnár fele”, leírása: „Rajta kaptam apósomat, libát hág a paplan alatt, ne kövesd az öreg trendet, asszony alatt rakjál rendet.” Kínálnak még többek között fűszeres vajon párolt lazacot, citromos mézben pácolt egészben sült pisztrángot, bundázott disznónyelvet, gombás szarvaspörköltet, ropogósra sült kacsát és nyulat.

Mi a „bajszos rém” elnevezésű fogást választottuk, azaz rántott harcsát diós bundában. Az adag az árhoz mért volt, sőt, annál is nagyobb. A 19 euróba kerülő, fatálon felszolgált kompozíció egy normál adagnak legalább a háromszorosa. Mellé helyben sült zsemlecipót hoznak, mely csak szemre tűnik puffasztottnak, van súlya, ugyanakkor könnyedsége is. Sokkal jobb enni, mint a mindennapos felfújt zsemléket. Valami mártás nem lett volna rossz a halhoz, majonézalapú tartárt vagy remoulade-ot nem vártunk el egy középkori helytől, de mondjuk a fokhagymás tejfel nem lett volna stílustörés. A legtöbb fogást ugyanazzal a körettel adják, ami jelent a zsemlén kívül egy nagyon visszafogottan dresszingelt vegyes salátát, benne savanyú káposzta, paradicsom, paprika, uborka, rengeteg hagyma, kukorica, sült alma, kolbászkarikák, s a zsemlébe fapálcikával beletűzött sült gomba. Mint látható, a burgonyát mellőzik, csak azt nehéz megérteni, hogy miként kerül a tálra a kukorica, a paradicsom meg a paprika. A jó volt, a köret még javítható.

A kiszolgálás végső soron egy sajátos szerepjáték része. Helyi idegenvezetőmet ismerik errefelé, így nekünk kevesebb jutott az áldásból, de azért az étlap lezser elénk vetése nem maradt el s a „vedelés lesz?” kérdést is megkaptuk. Amikor jeleztük, hogy spórolnánk az erőt, s egy sörön osztoznánk ketten, mert több helyet is meg akarunk látogatni, azt kérdezte a szerepét remekül alakító kocsmárosné, hogy „betegek vagytok?” s persze két egész sört hozott. Nem bántuk. Amikor megérkezett, még kaptunk egyet a szokásos beszólásokból: „zabálj, mert megvagdoslak!”.

Az italválaszték nem hordoz meglepetéseket, a kommersz vonal uralkodik minden fronton. A sör zománcos bögrében érkezik, ami kissé stílustalan, cserépedény vagy fakupa inkább helyhez illő lenne.

Értékelés

Összélmény: 4,25 pont

Konyha: 4 pont

Atmoszféra: 4,5 pont

Kiszolgálás: 4,5 pont