Kecskeméti csárda és borház

A Kecskeméti csárda beltere szívet melengető, rusztikus, hangulatos, giccsmentes, szeretnivaló. Fából készült népies székek, az asztalokon kékfestő terítő, a falakat népi kerámiák díszítik. A „Házi áldás” sorait is jó érzés volt olvasni az egyik falvédőn. A honlapról megtudhatjuk, hogy az étteremnek egy 170 éves műemléképület ad otthont. A kerthelység árnyas, szépen kialakított. A Csík zenekar egyik korai, fúziómentes, autentikus népzenei albuma sokat hozzátett az összélményhez.

A konyha a magyar hagyományos vonalat követi, de tartanak néhány nemzetközi fogást is. Kínálnak többek között hideg libamájat zsírjában tárkonyos lilahagyma lekvárral, zöldségekkel, székely húsos káposztát pirított kolbásszal, kakastaréjjal, vákuum alatt készült rozmaringos báránycsülköt ceruza zöldbabbal, fűszeres burgonyával, pecsenyemártással, rozé kacsamellet borókás, almás káposztával, szalonnás burgonyával, kacsamájjal, libacombot magyaros tört burgonyával, párolt lilakáposztával,  erdei gombás-kakukkfüves vaddisznóragut polentával, házi krokettel, áfonyával, tejespitét házi baracklekvárral és mákos bobajkát.

Az árak első látásra magasnak tűnnek, a főételek jellemzően a 4000 és 5000 között kaphatók, nyilván vannak „kilengések” mindkét irányban. Viszont amikor elénk teszik a tányért, visszahőkölünk. A fősodratú éttermek adagjainak kétszeresét, az ínyenc éttermekben megszokottnak háromszorosát adják. Ez önmagában nem erény, tény ugyanakkor, hogy a hagyományos magyar ételeket kínáló csárdák vendégeinek körében általános elvárás, hogy egy főétellel jóllakjunk, akár jogosnak tekintjük ezt, akár nem. Egyébként az étlap első oldala az üdvözlő sorok, az üzletvezető és a séf neve mellett (Tóth Zsolt, illetve Berki Norbert), azt is jelzi, hogy a teljes ár 70%-ért fél adag is kapható.

Indításnak tárkonyos borjúragulevest kértünk, a lé harmonikus, jó ízegyensúlyú, a hús és a zöldségek túlfőttek, ez csárdaszinten részint általános, részint elnézhető. Másik levesünk libamájas tyúkleves lett volna, de rendelésünkkel ellentétben hagyományosat kaptunk, nem kértünk cserét. A leves egy fokkal sósabb volt az optimálisnál, egyébként jó ízű, a hús, a tészta és a zöldség pedig jó tartású. A rántott harcsa friss és ízletes, jól sikerült póréhagymás mascarpone-s krumplit adnak mellé. Nem bántam volna, ha a pacalpörkölt szaftja sűrűbb, de a fogás így is a műfaj büszke képviselője volt, maga a pacal állagra, ízre egyaránt kifogástalannak bizonyult. A mellé adott kovászos uborka és sós burgonya korrekt, élvezhető. Az étlap is jelzi, hogy a túrógombócot hidegen szolgálják fel. Az édesített, citromhéjjal ízesített, a sárga túróval rokonítható nyers túrógombócokat mogyorótöretbe forgatták, természetes ízű, helyben készültnek tűnő epermártással és valódi (sajnos édesített) tejszínhabbal tálalták.

A kiszolgálás kedves, udvarias, motivált. Amikor asztaltársam megjegyezte, hogy „ez a harcsa nagyon finom”, a mellettünk álló fiatal, rokonszenves felszolgáló reagált is rá spontánul, jelezvén, hogy ezt örömmel hallja. Rövid beszélgetés kerekedett ebből, jó érzés látni, ha valaki motiváltan, lelkesen teszi a dolgát. A magam részéről így képzelem a szívélyes vendéglátást, ennek az ellentettje az fásult rutin, amikor egy elismerést fapofával mondott köszönjükre méltatnak, de érződik, hogy a felszolgáló legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy ízlik-e a vendégnek az étel, ő elvégzi a munkáját azzal, hogy kihozza a rendelést, egyébként meg hagyják békében.

A sörpaletta szerény és ultrakommersz: a Heineken termékek közül tartanak (az alkoholmenteseket nem számítva) négy tételt. Egy karakteresen magyar csárdában elvárható lenne, hogy magyar sört is kínáljanak, legyen az Csíki, békésszentandrási, de még jobb, ha kecskeméti. A borválaszték sokkal igényesebb, több, mint negyven nemes nedűt válogattak össze a magyar élvonalból, melyeknek kb. harmadát decire is kimérik baráti áron, a palack díjszabásához képest plusz felár nélkül.

Értékelés

Összélmény: 4,5 pont

Konyha: 4,25 pont

Atmoszféra: 5 pont

Kiszolgálás: 4,75 pont