Szerencsés Györgyi és férje, Szepesi Péter megvették a romos állapotban levő kétútközi Graefl kastélyt s a hozzá tartozó birtokot, majd nekifogtak a lehető legkövetkezetesebben korhű felújításhoz. Még nem fejezték be a gigantikus munkát, de a kastély számos terme régi pompájában várja a látogatót, akárcsak a kis kápolna, az udvarban található éttermi rész és több hektár a gazdasági terület. Megérkezésünket követően Szerencsés Györgyi körbevitt a birtokon, megismerkedhettünk a néven szólított állatokkal, betekintést nyertünk a kastély életébe s nem utolsósorban a történetébe. Vendéglátónktól megtudtuk azt is, hogy a felújítás nemcsak külsőleg követi a hajdanvolt mintát, hanem technológiában is: túrót, tojást kevernek a mészbe a megfelelő színárnyalat eléréséhez, s csak olyan anyagokat használnak, melyek már a kastély fénykorában is léteztek. Mindezt hitel- és pályázatmentesen, saját erőből. A Graefl név Kétútközben nem öröklődött tovább, de élnek még leszármazottak Svájcban, akik a felújítás kezdetekor archív fotóanyaggal látták el az új tulajdonosokat. Az épületdíszeket ezek alapján egy művészettörténészből, műemlékvédelmi szakemberből, restaurátorokból álló csapat alkotta újra. A száz éves kastélyparkot Remeczki Rita tájépítész segítségével varázsolták vissza a digitalizált fotók segítségével.

A konyha a „farm to table” elvet követi, olyannyira, hogy mindent maguk termelnek meg, bio módon, azaz mondhatni „zéró kilométeres” konyhát visznek, amivel ismereteim szerint egyedülállóak a Kárpát medencében. Az étlap rendszeresen változik, akár hétről hétre, ami kemény feladat elé állítja a két séfet, Gyűjtő Ádámot és Somodi Pétert. 2022 nyarának végén feladták az a la carte rendszert, egyetlen gourmet ételsorral várják a vendégeket.

2022 augusztusának közepén tértünk be hozzájuk, az aznapi ételsor indító fogása helyben készült mozzarellasajt volt paradicsomokkal, saját készítésű mangalicasonkával, helyben sült focaccia-szerű kenyérrel. Szépen tálalt, kifogástalan, ízletes előételt kaptunk. Elképesztő a különbség a nagyáruházi és a helyben termesztett koktélparadicsom ízintenzitása között. A kaporfagylalttal tálalt kovászolt töklevest úgy is felfoghatjuk, mint a Kistücsök vendéglő által több, mint tíz esztendeje útjára indított, mára már országszerte kínált kovászos uborkalevesnek egy különleges átiratát, mely mind ötletre, mind megvalósításra remeknek bizonyult. Nem jelentett szintesést a főétel, a darálthússal töltött (rizsmentes – rizset nem termesztenek) cukkini, amit selymes, kifejező ízű paradicsommártásban szolgáltak fel. A jól sikerült szőkecsokoládétortát csodás szilvafagylattal kínálták. A parádés vacsorát helyben készült sajtok zárták.

A kiszolgálás önmagában visszatérésre csábít. Személyesen Szerencsés Györgyi foglalkozott velünk, kedvesen, motiváltan, konyhai kérdésekben is felkészülten.

A pezsgőkkel együtt közel harminc, jól összeválogatott minőségi bort kínálnak, elsősorban Egerből s a Balaton északi partjáról, köztük nem egy bio-bort, de feltűnik a választékban néhány nemzetközi nagyság is. Hat tételt mérnek ki decire. Saját sört is főznek, akárcsak a kastély építtetői, a fekete sörüket kóstoltuk, az volt csak elérhető, a maga nemében igen komoly tétel. Az import tömény italok felsőkategóriásak, a pálinkákat a legjobb magyar főzdék közül kettő, a békéscsabai Árpád, valamint a hegykői Egycsepp főzde szállítja. Helyben főzött szörpöket és helyi szűrt vizet is kínálnak.

Értékelés

Összélmény: 5+ pont

Konyha: 5 pont

Atmoszféra: 5+ pont

Kiszolgálás: 5+ pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a info@graeflmajor.hu címre