Az Árpád korban alapított, kalandos történetű (csak a Rákóczi szabadságharc alatt négyszer cserélt gazdát a település, s akkor nem szóltunk az impériumváltásokkal tarkított török időkről), jelenleg 32.000 lelket számláló Léván a lakosságnak mindössze tíz százaléka magyar, 1910-ben nagyjából fordított volt az arány. A Tripadvisor közösségének körében 2024 tavaszán a bíztató nevet választott „Gourmet étterem” áll az első helyen a lévai éttermek között. A beltér érdekes egyvelegét adja századelő hangulatának és a pubos feelingnek. A nyers téglafalakon ügyesen összerakott archív képkompozíciók, berámázott antik dugóhúzók dugókkal, faliórák különböző korokból.

Az étlap kétnyelvű, a szlovák étel-megnevezés és összetevők alatt olvasható minden angolul is, a honlapon viszont, ha megnyomjuk az angol zászlócskás „gombot”, egyetlen szó vált át angolra, a „predelja”-ból „starters” lesz, minden más információ szlovák nyelvű marad. Nemzetközi konyhát visznek, a helyi ízekkel szinte csak a napi ajánlat keretében találkozunk. Az állandó étlapon kínálnak többek között bruschettákat, tatárbifszteket marhabélszínből, csirkelevest, füstölt húsos szárított gombás káposztalevest, burgereket, steakeket, vákuum alatt készült csirkemellet és sertésszüzet, csirkeszárnyakat különféle szószokkal, pasta-t és rizottókat.

Indításnak a „libamáj, salotta, alma, karamell”, korszerű, csak a főbb összetevőkre szorítkozó elnevezést kapott fogást kértük, mely tisztes, sallangmentes, bárki által könnyen elkészíthető előételnek bizonyult. Jobbacska bagett-szeleteken korrekt mennyiségű és minőségű hirtelen sült libamáj, alatta némi hagymalekvár, mellette egy karika karamellizált alma. Akár hevenyészettnek is mondhatjuk a tálalást, de mi inkább azt értékeltük, hogy egy barátságos, nem egészen 7 eurós ár mellett hízott máj került a kenyérre, nem bűvészkedtek a „pecsenyelibamájnak” mondott csirkemájjal, mint annyi helyen. Hasonló volt a pisztráng is, egy szép nagy halat készítettek el mélysütve, amit korrekt burgonyakörettel tálaltak. Mind a hal, mind a krumpli sótlan volt, de ezen könnyű segíteni, ellentétben az elsózással. Mellé élvezhető cukros, ecetes, vizes, olajmentes, lilahagymás paradicsomsalátát adtak. A marinád hasonló volt ahhoz, mint amit mifelénk az uborka- és fejessalátához készítenek. A desszert főeleme gyengécskének bizonyult, a csokiláva nem folyt, inkább piskótaszerű volt, meglepően jól sikerültek viszont a kísérők, az áfonya- és málnaszemekkel díszített gyümölcs-coulis-k. Nem főznek rosszul a lévai Gourmet-ban, de azért kell még némi igyekezet és odafigyelés, hogy e nevet méltán viselhessék. Egyelőre a hely a tisztes fősodort képviseli.

A pultos fiatalember kifejezetten arrogánsan és türelmetlenül szólt hozzánk, miután kiderült, hogy magyarok vagyunk. Társa, egy szemrevaló ifjú hölgy már normálisabban viselkedett, vele viszont nehéz volt kommunikálni, mert alig tudott néhány szót angolul. Az ő metakommunikációjával nem volt probléma, más kérdés, hogy rendszeresen megfeledkezett rólunk, beleértve a számlakérésünket. Ismételten nekünk kellett a pulthoz járulni, ha akartunk valamit.

A sörök nagyipariak, a töményitalválaszték igényes, különösen a rumokban erős. Borlapot nem kaptunk, de mivel eleve nem ihattunk alkoholos italokat, nem is kértünk. A honlapon sem szerepel a borválaszték, a dekorációból ítélve nem állhatnak rosszul ebben a műfajban sem.

Értékelés

Összélmény: 3,5 pont

Konyha: 4 pont

Atmoszféra: 5 pont

Kiszolgálás: 2 pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a gourmet.levice@gmail.com címre