A város szívében működő, azonos nevű igényes szálloda mindenki számára nyitva álló étterme, mely 1993-ban nyitott, így a város egyik legrégebbi vendéglátóhelye. A dekorációt időszakos kiállítások szolgáltatják, volt már úgy, hogy Dávid Botond helyi fotóművész munkái díszítették a falakat, ezúttal Elekes Gyula neves, udvarhelyi születésű zománcművésznek az ősi magyar hit- és mondavilágot megjelenítő rézalapú tűzzománc-munkáit csodálhattuk meg.

Az étlap dícséretesen összefogott, áttekinthető, rajta hat előétel, öt leves, tíz főétel és két desszert. A konyha a magyar és székely fogásokra épít, de a nemzetközi konyha is jelen van néhány népszerű étel erejéig. A magunk részéről díjaztuk, hogy nem engedtek a csábításnak, a román konyha sokak által kötelezőnek gondolt slágerételeit nem integrálták a kínálatba, nincs miccs, pacal- és parasztcsorba. Az általunk rendelteken kívül kínálnak még többek között túrós puliszkát, hajdinás, rukkolás csirkesalátát, gulyáslevest, babgulyást, konfitált sertéstarját grillezett puliszkával, marhapörköltet juhtúrós nokedlivel, marhaburgert füstölt sajttal és hagymalekvárral.

Az árak a színvonalhoz képest kifejezetten kedvezőek. Ha odafigyelünk a számokra, meglepően kedvező áron is étkezhetünk itt. Az előételek egy kivétellel átszámolva 1200 és 1800, levesek 1000 és 1300, főételek egy kivétellel 2000 és 3200, desszertek 700 és 1100 forint közötti összegbe kerülnek.

A „kenegetős trió” élvezetes, a padlizsánkrém, a zakuszka és a kéksajtos sajtkrém házias, korrekt. A pisztrángot filézve készítik, kár, hogy némi hűtőíz felsejlett benne. A mellé adott puliszka házias, a rókagombamártás élvezhető, egy fokkal túlsűrített. A marhatatár tisztes adag, a húst darálták hozzá, majd retro stílusban ízesítették, ezen lehet még fejleszteni, jelen formájában izgalommentes, jó-átlagos produkció. A bélszín olajos-mustáros pácolásra utaló ízjegyeket mutatott, ezen túl kellene lépni. Medium-rare-re sütötték, ami helyes, s mivel az étlapon szereplő köretelemek elfogytak, megkérdezték, hogy cserélhetik-e azokat, igent mondtunk. Jól sikerült, héjában főtt majd hámozott, félbevágva megpirított burgonyával, valamint a pisztráng mellől ismerős tejfeles rókagombamártással tálalták. A sajttorta állagát és ízét egyaránt megnyerőnek találtuk, várakozás feletti, remek zárása volt a vacsorának.

A kiszolgálás vegyes képet mutat, a tulajdonos kedves közvetlen ember, a recepciós hölgy kommunikatív, kedves, a főpincér azonban nincs tisztában bizonyos elemi udvariassági szabályokkal, az elismerés ismételt kifejezésére például egyszerűen nem mond semmit, pedig százféleképpen le lehet azt reagálni, ha a vendég elégedett, hogy mást ne mondjak, elég egy „örülök” vagy „örülünk” is. A pontszámban mindkettejük hozzáállását integráltuk. (Teszt időpontja: 2021. január 3.)

A tulajdonos, Nagy György a minőségi borok rajongója, borszaküzletet is működtet, aminek köszönhetően itt találkozhatunk a város alighanem legigényesebb borlapjával, mely széles választékot kínál a magyar borászati élvonal nedűiból. Mintegy 16 tételt adnak pohárra, ami ebben a régióban nagyon ritka. A helyi, erdélyi választék is impozáns, a magyar kézben levő fontosabb birtokok zöme szerepel az itallapon. Kínálnak helyi kötődésű kézműves Aranykakas, valamint Tiltott Csíki Sört, továbbá kiváló udvarhelyi pálinkákat a Jamy főzdétől.

Telefonszámok
+ 40 266 218 372
+ 40-731-02-14-55

Értékelés

Összélmény: 4,25 pont

Konyha: 4 pont

Atmoszféra: 4,5 pont

Kiszolgálás: 4 pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a office@gonduzo.ro címre