A több, mint hét évszázadra visszatekintő, Trianon előtt hétezer lakosú Rimaszombat ma már huszonkétezer lelket számlál, ami főként annak köszönhető, hogy 1948-ban hozzácsatolták Rimatamásfalvát, 1973-ban Baktit, 1974-ben pedig Dúsát, Mezőtelkest, valamint Alsó- és Felsőpokorágyot. 1910-ben 6.912 lakosából 6.199 volt magyar és 468 szlovák, 1941-ben 7.020 lakosból 6.534 magyar és 375 szlovák. A rendszerváltás idejére már a 58%-os szlovák többség alakult ki, 2021-ben a magyarság nem egészen egyharmadát, 31%-át tette ki a város lakosságának. A Fekete Sas étterem, mely lényegében egy étkezde, a főtér egyik impozáns épületében működik. A beltér egy menzához képest kifejezetten hangulatos, a falakat a város ikonikus, Monarchia-korabeli épületeit ábrázoló festményreprók, archív fotók, valamint helyi notabilitásokat megörökítő képek díszítik. A feliratok kétnyelvűek, a szlovák alatt minden információ olvasható magyarul is. Megtudhatjuk például, hogy a negyedik legrégebbi vármegyeházat Ziegler Géza tervezte, 1901-ben épült és a Tompa Mihály téren áll, előtte a város híres szülöttjének szobrával, melyet 1902. június 4-én avattak fel. De megcsodálhatjuk olajfestmény formában a város templomai mellett azt az épületet is, mely most az étteremnek ad otthont, a harmadik legrégebbi vármegyeházat, melyet Miks Ferenc tervezett, s 1839 és 1844 között épült meg. Gyönyörködhetünk Tompa Mihály és Ferenczy István szobrászművész szobrainak fotójában, valamint a Dombi Márton roma prímásról készült festményben is. Megtudhatjuk azt is, hogy az olajfestmények eredetijét Oleg Yasenev neves kijevi művész festette. A terem végében, fő helyen Ferencz József portréja látható.
A háromféle olcsó házias menün kívül öt fogás külön is rendelhető, ezek egy része szerepel a menüajánlatban is. Az árak rendkívül kedvezőek. Az étlap egynyelvű, de a szlovák – magyar Google-fordító segítségével megfejthető. Ottjártam idején, 2025 júniusában kínáltak az általam rendelt zellerkrémlevesen kívül kulajda nevű cseh gombalevest, nyírségi gombóclevest, csirkés wrap-et és Gundel palacsintát. A másik két menü első fogása a nyírségi leves volt, a második pedig egyik esetben gömöri párolt káposztás gombóc, másik esetben pedig csirkenyárs valamilyen burgonyás körettel.
A burgonyás zellerkrémlevesben a burgonya dominál, az étlap által beígért kruton elmaradt, maga az éppenhogy langyos leves menzaszintű, de nem élvezhetetlen. A második fogás is érkezhetett volna melegebben. A sertéstekercs és a zöldséges rizsköret menzaszinten egyébként korrekt, az uborkasaláta egyszerű, de szép munka.
Az étterem, mint megtudtam a középkorú főpincértől, a helyi vendéglátóipari szakközépiskola tanintézménye, a felszolgálók zömmel tanulók. Az ifjú hölgy, aki elsőként érkezett az asztalomhoz nem beszélt sem magyarul, sem angolul, de törekedett megérteni a kérdéseimet. Az meglepett, hogy nem küldött az asztalomhoz egy magyarul tudó kollegát. Ha mást nem, akkor a főpincért is megkérhette volna, hogy fordítson. Lehet persze, hogy szakmai presztízskérdés volt számára, hogy megoldja a helyzetet. A szomszéd asztalnál ülők helyi magyarok voltak, alighanem törzsvendégek, így derült ki számomra, hogy a főpincérrel anyanyelvemen kommunikálhatok, ő világosított fel az italtémában is.
Itallap nincs, a vendégek zöme az ingyen kapható citromos vizet issza. A főpincér elmondta, hogy évek óta nem rendelt senki bort, egyébként kétféle helyi boruk van, ezek csak palackra kaphatók. Urpiner sört tartanak és nagyipari üdítőket.
Összélmény: 3,5 pont
Konyha: 3 pont
Atmoszféra: 4,5 pont
Kiszolgálás: 4,5 pont