Ritkás fenyőerdős, szemgyönyörködtető környezetben működik a Fehér Akác panzió és étterem. Utóbbinak a beltere a nyolcvanas évek átlagos helyeit idézi, személytelen, jellegtelen, szinte dekorációmentes. Terasza viszont nagyon kellemes, mondhatni hívogató: kék-fehér kockás abrosz fedi az asztalokat, a retro só- és borslisztszóró nem zavar, a szép kilátás a környező parkra nyugalmat áraszt. Az egyébként csekély távolság a főúttól épp elég ahhoz, hogy annak zaja ne hallatszon idáig.
Hagyományos magyar konyhát visznek, a szerb gasztronómia csak néhány slágerfogás (füstölt vesalica, karadorde szelet, Sopszka saláta) erejéig képviselteti magát. Kínálnak többek között marhahúslevest, ragulevest, cigánypecsenyét, natúr- és rántott húsokat, csirkemájat szalonnába tekerve, BBQ oldalast, üszőpörköltet, sült hekket, pontyot, pisztrángot és süllőt. Harcsafilét is, ami olcsóbb, mint a ponty, de odaírják őszintén zárójelben, hogy valójában pangasius. A desszert témát megoldják a palacsintákkal, ami mellett nyilvánvalóan késztermékből származó fagylaltot és gesztenyepürét adnak csak. Kedvező árú, naponta változó házias déli menüt is kínálnak, beleértve a hétvégéket. Ottjártunk idején a főétel tojással töltött Stefánia-vagdalt volt, amit burgonyafőzelékkel tálaltak.
A szép formájú bográcsban, kovácsoltvas szerkezeten érkező, igen komoly adag halászlé sósabb az optimálisnál, íze nem rossz, a leheletnyit túlfőtt pontykockák jó alapanyagból valók. A kenyér gyenge minőségű, de friss, a csavart tészta, amit a szegedi stílushoz közelebb álló lé mellé e régióban megszokott módon felszolgálnak, ipari, és már megfőhetett egy ideje, nem meggyőző. Kérünk mellé csípőset, csak Erős Pistát hoztak, ami tudvalevőleg alig csíp, viszont legalább jó sós, ezt nem kértük. Nyers erőspaprikát, szárított tört chilit vagy cseresznyepaprikát sajnos nem tartanak, ami elég nagy hiányosság, sokan szeretik csípősen a magyar ételeket. Friss halból – vélhetően ugyanabból – készítették a jól sikerült haltepertőt, a mellé adott sült hagyma szépen ropog, nem sült túl. A hasábburgonya nem mirelit, hozza azt a szintet, amit e köret háziasan, egyszer hőkezelve hozhat egyáltalán. A mellé rendelt sültpaprika-saláta helyben készül, bátran ecetezték, de élvezhető, korrekt, akárcsak a sült erőspaprika. A pacalpörkölt nem élvezhetetlen, de kissé túlfőtt, leve elég laza, nem pörköltszerű. Belsőmagyarországon átlagosnak számítana, Délvidéken a jobbak közé tartozik.
A kiszolgálás rutinos, személytelen, mosolymentes, a fél pont az átlag felett annak szól, hogy az idősebb úr, bár töri a magyart, de próbálkozik vele.
Tartanak négy kimért asztali bort, továbbá három, csak palackban kapható minőségi tételt a helyi Zvonko Bogdan pincészettől. A sörök nagyipari multitermékek, a kommersz tömények között a pálinkák jelentenek némi felüdülést. Ezeknek a termelőjét nem adják meg az itallapon, de ha házi főzésűek, akkor is nagy esély van rá, hogy ütik a mércét, e régióban meglepően gyümölcsös és selymes házi pálinkákat lehet kóstolni.
Összélmény: 3,75 pont
Konyha: 3,75 pont
Atmoszféra: 3 pont
Kiszolgálás: 3,5 pont