A letisztult, mediterrán hangulatú étterem egy szuterén helységben nyílt 2012-ben Arad történelmi belvárosában, közel a városházához. A falakon tengerparti életképeket ábrázoló berámázott képek, hajópadló, az asztalon só- és borsdaráló. Nyáron terasz, mely a város legkisebb tereinek egyikére néz. E kis téren, aminek külön neve sincs, áll Arad neves polgármesterének, Salacz Gyulának a szobra, aki 1875 és 1901 között állt a város élén.

A konyha tengeri herkentyűkre és prémium steakekre alapoz, stílusa mediterrán. Az alapanyagok frissek, a hőkezelés kíméletes, a tálalás szép. A rizottók és pasta-k mellett kínálnak paella-kat is. Az étlap könnyen áttekinthető, tisztes, de nem eltúlzott választékot kínál. Az előételek és levesek doméniumában az olasz konyha uralkodik, a főételek jó része nemzetközinek mondható.

Az árak magasak, de értékarányosak. Itt a pasta-k és előételek is drága, minőségi – jellemzően tengeri – alapanyagból készülnek így díjszabásuk, mely 3000 és 8500 közötti forintösszegnek felel meg, ehhez igazodik. (Leszámítva az általunk is rendelt bruschettákat.) A hal- és húsételek zömének árát 10 dekára adják meg, ez 2200 és 4000 forint között mozog. A desszertek 1500 illetve 2200 forintnak megfelelő lejbe kerülnek.

Kínálnak bruschettákat, darabra, 370 forintért, ami igazán baráti. Megkóstoltuk a teljes választékot: lazacosat, paradicsomosat, humuszosat és padlizsánkrémeset. Csavar és hiba nélkül elkészített képviselői voltak a műfajnak. A kagylós spagetti átlag feletti alapanyagból való, nem főzték túl, a hozzá adott tengeri gyümölcsök frissek, üdék. Tejszínt nem használtak, amit nem bántunk, sőt, értékeltük. A vongole kagylók között találtunk kiszelektálásra érdemeset is, de ez nem szegte kedvünket, apró hiba becsúszhat. A tenger gyümölcseiből készült halleves zöldséges-csorbás karakterű volt. A jó ízű, izgalmas lében kagyló, bébipolip, tintahalkarikák, lazac- és tonhaldarabok. Sem a zöldségeket, sem a halakat nem főzték túl. Eredeti fogás, a helyi konyha ügyes ötvözete a mediterrán alapanyagokkal. A csokoládé láva jó alapanyagból készült, belül szépen folyik mellette nem épp tökéletes állagú, de élvezhető vaníliafagylalt. A séf aznapi desszertje többnyire egy édességet takar, de legutóbbi, 2021 januárjában megejtett látogatásunk alkalmával háromfélét is kínáltak, mi a profiterolt kértük, ami kifejezetten jól sikerült, mind a csokis, mind a vaníliás krém messze átlag feletti volt.

A kiszolgálás megkülönböztetetten udvarias és kedves.

Meglepő módon a nyitás óta nincs borlap, a pincér hölgy 2021-ben is a borhűtőt ajánlotta figyelmünkbe, illetve felsorolta azt a néhány helyi és nemzetközi minőségi bort, amit decire is kimérnek. Aki igényli, azt beviszik választani a borpince funkcióját betöltő különterembe, jómagam éltem e lehetőséggel. A sörök zöme nagyipari, kommersz, kivételt csak néhány német import sör képez, a tömények között akad pár igényes tétel is.

Értékelés

Összélmény: 4,75 pont

Konyha: 4.75 pont

Atmoszféra: 4 pont

Kiszolgálás: 5+ pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a contact@emadelmar.com címre