A Déryné Bistro a maga komplexitásában, hangulatában, színvonalában egyedi vendéglátó egység. A honlapon megnyerő sorokat olvashatunk az üzemeltetők szándékairól, filozófiájáról, valamint az intézmény történetéről. Hadd idézzünk ebből egy rövid passzust: „Az ikonikus kávéház az Auguszt család gondozásában az 1910-es évek idusán nyitott és azóta írók, celebritások, balerinák, politikusok, könnyűvérű hölgyek és fess urak ezreit szórakoztatta dekadens varázsával egy évszázadon át. Házi pékség és cukrászat, reggeli, ebéd, vacsora, brunch, bárélet késő estig, élőzene, világsajtó, zsibongó terasz.” Mindezt a valóság, a megélt tapasztalat messzemenően visszaigazolja.

Igényes nemzetközi konyhát visznek, erős mediterrán hatással. Kínálnak többek között carpaccio-t, burrata-t, „Octopussy intimante” nevű polipelőételt, parmezános-paradicsomos, bárányhúsból készült „de lux” húsgombócot, ragacsos konfitált kacsát, lassan sült marhaszegyet és csoki fondant-t. Impozáns az Angus és Wagyu steak- illetve a halkínálat, tartanak friss osztrigát és különleges kaviárokat is. Kitűnő, francia stílusú pékáruikat a „Zsebi” elnevezésű minipékségekben is megkaphatjuk a Pozsonyi úton, valamint a Bartók Béla úton.

Az árak magasak, többnyire értékarányosak. Chic becenévre hallgató előételek 3480 és 4480, a „kedvenc fogások” 3780 és 5780, steakek tíz dekája 4980 és 16980, az „Ikon fogások” 3980 és 4780 forint között kaphatók, a desszertek egységesen 2780 forintba kerülnek.

Első ízben nem sokkal nyitás után jártam náluk, a magyar vendéglátás akkori színvonalához képest kiváló ételeket kaptunk. Másodízben 2020 nyarán reggeliztem ott, kacsamáj Benedictet, az élmény katartikus volt minden szempontból.  2021 októberében vacsorázni ültünk be. Indításnak jó minőségű, helyben sült kovászos kenyeret adtak vajjal. A bouillabaisse tiszta ízű, selymes, jó a hozzá adott rouille-os kenyér, a benne főtt rák és kagylók. A hamburger korrekt, a buci kiváló. A creme brullée-n vastagabb az égetett cukor a kívánatosnál, valami üdítő elemet nem bántunk volna, felszolgálási díjjal együtt 3000 forintért ez egy kötelességszerű mutatvány volt, akkor is ha maga a krém rendben találtatott.  A túrógombóc könnyed, ízletes, házias, lényegében csavarmentes, a creme brullé-vel azonos árfekvésben több izgalmat vártunk volna.

A kiszolgálás kifogástalan. Udvarias, szívélyes, tartásos és kommunikatív.

Több, mint félszáz jól összeválogatott magyar és import bort tartanak, ezek nagy részét kimérik decire is. A tömények zöme színvonalas, különleges tétel, tartanak kézműves söröket, minőségi koktélokat és alkoholmentes italokat is.

Értékelés

Összélmény: 5 pont

Konyha: 4,75 pont

Atmoszféra: 5 pont

Kiszolgálás: 5+ pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a friends@deryne.com címre