Hangulatos borbisztró Baja központjában. Boltíves beltér, pácolt fából készült bárpult és asztalok, a terem végében borospolc jobbnál jobb borokkal megrakva, a pult vitrinjében prémium sonkák és sajtok. Jól kitalált, otthonos enteriőr. Nyáron igényesen kialakított teraszt üzemeltetnek, csodás kilátással a város patinás főterére.

A konyha fő iránycsapása nemzetközi pub- és street food, de tartanak néhány magyar és délszláv fogást is. Kínálnak többek között cigánypecsenyét, rántott fledermaust, salátákat választható feltétekkel, így garnélával, roston sült csirkemellel, füstölt lazaccal vagy grillezett kecskesajttal, pasta-kat, pizzákat, burgereket, érlelt steakeket és tiramisut. Előrendelésre készítenek szabad tűzön, bográcsban főzött bajai halászlevet is. Hétköznap délben kedvező árú kétfogásos menüt kínálnak, a leves mellé négyféle főételt lehet választani.

Az árak értékarányosak.  Pasta-k 2050 és 4450, pizzák 2050 és 2950, húsételek 3250 és 4450 forint között kaphatók, a desszertek ára 950 forint. Az érlelt Rib eye steak tíz dekája 2250 forintba kerül.

Első ízben 2014 novemberében egy villányi bortúra után tértünk ide be az egyik meglátogatott borász javaslatára, a borok mellé sonkás croissant-t kértünk. Az ételkínálat akkor még csak hidegtálakra szorítkozott. Kiváló élménnyel gazdagodva távoztunk. Másodszor 2020 augusztusában látogattunk el hozzájuk, délelőtt, a konyha nem volt még nyitva, egy remek sonkás szendvicset ettünk a reggeli italok mellé. A közvetlen, motivált és minőségorientált üzletvezetővel, Stefánovits Leventével tartalmas beszélgetést folytattunk, elmesélte, hogy az egész csapat együtt talál ki minden fogást, s a felszolgálók is mindent meg kell kóstoljanak, hogy a vendég esetleges érdeklődésére hiteles és pontos választ adhassanak. Ezek után nem volt kérdés, hogy harmadszor is meglátogatom őket, 2021 októberében vacsoraidőben érkeztünk. Krumplipürével körített kaprimártásos süllőt ettünk, ami ízletes, szaftos volt, valamint egy gyümölcsmártással felszolgált korrekt túrótortát.

A kiszolgálás kifogástalan. Nemcsak az üzletvezető, hanem a velünk foglalkozó felszolgáló is lelkes, felkészült, szívélyes, udvarias, kommunikatív.

Félszáz értő kézzel összeválogatott bort tartanak, melyek felét kimérve is adják. A borlapon külön szedték a natúrborok élvonalába tartozó nedűket. Tartanak kézműves söröket, s a tömények között is találunk izgalmas tételeket.

Értékelés

Összélmény: 4,75 pont

Konyha: 4,5 pont

Atmoszféra: 5 pont

Kiszolgálás: 5+ pont

Hozzáadás listing

Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a zsombordelicat@gmail.com címre