Bohema étterem

  • 328

A Temesvári Magyar Napok szervezői kölcsönösen előnyös megállapodást kötöttek a 2019-ben nyitott a Cinque Terre étterem üzletvezetőivel, aminek értelmében több évben is ott tartották a rendezvénysorozat borkóstolóit. Sajnos az étterem tavaly bezárt, öröm viszont az ürömben, hogy helyén egy másik mediterrán egység nyílt, mi több, ez még a korábbinál is színvonalasabb. Az új csapat a „Bohema” nevet választotta. A beltér nem sokat változott. Belsőmagyarországon nem ritka, hogy az éttermek a séfet állítják a központba, e gyakorlat a tágan értelmezett Erdélyben sajnos nem jellemző. A Bohema üdítő kivételnek számít, az étterem előtti reklámtáblán olvashatjuk, hogy Bogdan Lobonea séf mely fogásokat ajánlja figyelmünkbe. Világhálós forrásokból megtudhatjuk, hogy a konyhafőnök korábban a város egyik legszínvonalasabb vendéglőjében, a Quisine-ben dolgozott, majd a dizájnváltás után ugyanott, a Hunyadi utcában nyílt Neo Gourmet-ben.

Az étlapon többnyire mediterrán ételek sorakoznak, több csábító ajánlat is kellette magát a bélszín-tapastól a foie gras bonbonokon át a karfiolpürével körített aranydurbincsig. Kínálnak még többek között klasszikus reggeliket a tojásételektől az olasz- illetve angol-reggeliig, hal- és marhatatárt, ricotta-a pancetta-s vargányakrémlevest, rizottókat, pasta-kat és steakeket.

Egy chimichourri-val tálalt humusszal indítottunk, mely szemre, ízre és állagra egyaránt megelégedésünkre szolgélt. Meglepett, hogy nagyipari, tucatminőségű, az élvezhetetlenség határát súroló toastkenyeret adtak mellé, saját sütésű pizzakenyérrel jobb hatást ért volna el ez az egyébként erős fogás. Ízletesnek bizonyult pankómorzsában sült friss rák, az adagon sem spóroltak. Értékeltük az izgalmas, jól elkészített kreatív köretet, távolkeleti mártással bevont roppanós zöldségspagetti-ágyon tálalták a rákokat. A paszternákpürével, roppanós, remek spárgával, erdei gyümölcsmártással körített, mikro-zöldekkel és pisztáciatörettel díszített kacsamell is profi munka volt. A hús szép színű, az ügyesen irdalt bőr kellően ropog, az egész tányér sablonmentes, látványos és harmonikus. Napi ajánlatban egy tortaszeletet kínáltak, ami ízre-állagra megnyerő volt, de eltúlzottnak éreztük a cukortartalmát. Bár már jóllaktunk, kíváncsiak voltunk a pizzára is, így kértünk elvitelre egy vegetariánus változatot, amit helyben épp csak megkóstoltunk. A tésztáját valahová a nápolyi és a trattoria stílus közé tenném. A feltétek nyersek maradtak, ami a cukkini, a paprika, a hagyma és a gomba esetében nem különösebben zavaró, viszont a padlizsán nem megnyerő nyersen, fogalmazhatunk úgy is, hogy élvezhetetlen. A pizza-műfaj még fejleszthető.

A kiszolgálás kedves, udvarias.

A borlap igényes, hadd említsem, hogy Balla Géza Sziklabor sorozatának több darabját, illetve botrytiszes édes Kadarissimáját is tartják. Több, mint tíz tételt kimérnek pohárra. A töményválasztékban főként prémium termékek szerepelnek, a sörök között csak nagyipari multik főzeteit találjuk, ezen a téren van hová fejlődni.

Teszt időpontja: 2024. január 2.

Az étterem 2024 nyarán bezárt, helyén 2024 november legelején Eggsemplar néven nyitott egy villásreggeliző.

Értékelés:

Összélmény: 4,5 pont

Konyha: 4,5 pont

Atmoszféra: 4,5 pont

Kiszolgálás: 5 pont

What people say... Leave your rating
Order by:

Be the first to leave a review.

User Avatar User Avatar
Verified
{{{ review.rating_title }}}
{{{review.rating_comment | nl2br}}}

Show more
{{ pageNumber+1 }}