A magyar apátsági sörműhelyek között a Szent Mór Perjelség és a Széchenyi István Egyetem által alapított, 2021-ben megnyitott Apátúr sörház a legfiatalabb. Horváth Zsolt sörfőzőmester maga is győri bencés diákként végzett s diplomájának megszerzése után is bencés tanintézményben dolgozott. Ars poeticája megnyerő: „Az egyszerűség az erénye minden alkotásnak, minden terméknek. Ha valamit csinálsz, csináld jól, a legjobb tudásod szerint.” A beltér lenyűgöző, a belsőépítész kitűnő munkát végzett. Nyáron teraszt is működtetnek a Kárpát medence egyik legszebb, barokk stílusú terén. Rokonszenves, vendégbarát megoldás, hogy csapos asztalokat is működtetnek. Az erjesztőtartályból kerül át a négy alapsör négy tartályba, melyek össze vannak kötve a szóban forgó asztalokkal. A rendszer zártsága a minőséget is szolgálja, amellett, hogy a vendég annyit csapol magának a sörökből, amennyit akar, végigkóstolhatja akár fél decis tételekben az összeset, s maradhat a kedvencénél.
A brew pubnak is nevezhető remek sörözőben átlag feletti konyhát működtetnek. Az étlapon a fine dining irányában kacsingató ínyenc fogások éppúgy helyet kapnak, mint a klasszikus sörkorcsolyák. Kínálnak egyik oldalról többek között paszternák veloutée-t sörös almakompóttal, lestyánnal, bőrén sült lazacot, citrusos karfiolokkal, mangógéllel, szürkeharcsa-steaket sütőtökös rizottóval, rosé kacsamellet káposztával, zellerrel gombákkal. A gourmet-választék csúcspontja a 49.900 forintért kínált A5+ márványozottságú Wagyu bélszín-steak, amit hízott kacsamáj, Szent Jakab kagyló, burgonya galette, gombák és szarvasgombahab kíséretében tálalnak. (Az árak egyébként nem elrugaszkodottak, mi három fogásra és négy sörre szervízdíjjal együtt 14.336 forintot fizettünk 2023 nyarán, ami kifejezetten jó ár/értékaránynak számít.) Másik oldalról kínálnak tatárbeefsteaket, friss zöldséggel, fermentált retekkel, fűszervajjal, pirított házikenyérrel, bajor sajtlevest kecskesajttal, körtével, babgulyást házi sörös-tepertős pogácsával, bajor köményes sertéssültet perecgombóccal, barnasör-mártással, ropogós sertéscsülköt házi csalamádéval, malátás cipóval, leberkäse-t sült burgonya salátával, tökéletes tojással, ropogós hagymával, rántott hurkát káposztás nudlival, tejföl-zselével s még messze nem értem a végére az ínycsiklandó, hallásra is megnyerő fogásoknak.
Megkóstoltuk a virtuóz tálalású, jó alapanyagból készült kacsamáj paté-t, amihez helyben sült, ízletes diós brióst adtak. Az almagél tökéletesíthető, de a fogás számomra így is meggyőző volt. Művészien tálalták a céklavariációkat is, a hab és a sült cékla jól sikerült, de még egy-két variációt, egy-két textúrát elviselt volna a kompozíció. Remek volt a mellé adott helyben sült sós kalács. Az „étcsokoládé, körte, karamell” nevű desszert sem maradt el a tálalás esztétikájában az előző két fogástól, a tarte-alapzatot idéző kosárka lehetett volna omlósabb, viszont mind a harmónia, mind a további elemek meggyőzőnek bizonyultak.
A kiszolgálás udvarias, szívélyes.
Négyféle sört főznek. A pilseni stílust követő „Novícius” a belépő, ez ugyebár újoncot jelent egyházi körökben, következő tétel a bajor jellegű búzasör, mely a „Perjel”, azaz a közösség vezetője nevet kapta, a névadás mögött az áll, hogy a helyi perjel, Kelemen Atya kedvence e sörműfaj. A barna sör „Magister” azaz tanító névre hallgat, a sort az utóbbi években nagy népszerűségre szert tett New England India Pale Ale (NEIPA) stílusban készült „Fráter” zárja. A saját főzésű sörökön kívül kínálnak egy sor prémium töményitalt, kommersz terméket alig találunk a választékban, csupa izgalmas, értő kézzel összeválogatott nedű sorjázik az itallapon, legyen szó whiskyről, rumról, tequiláról, ginről vagy pálinkáról. Korrekt a borválaszték is, vélhető, hogy a sörös profil megőrzése és hangsúlyozása miatt nem fektettek nagyobb hangsúlyt a helyi borokra, korrekt ízelítőt nyújtanak viszont a fontosabb anyaországi borvidékek terméséből.
Értékelés:
Összélmény: 5 pont
Konyha: 4,75 pont
Atmoszféra: 5+ pont
Kiszolgálás: 5 pont
Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a info@apatursorhaz.hu címre