Árkosi Attila és Árkosi Erika autodidakta módon sajátították el a gasztronómia megannyi csínját-bínját. Külföldi tapasztalatszerzés után Tapolcán egy pazar mediterrán oázist rendeztek be Pura Vida néven, amire igen gyorsan felfigyelt a szakma. Az éttermet később Keszthelyre költöztették, de ott sem tudott megkapaszkodni egész éves üzemeléssel. 2020-ben egyeztek meg Cziráki Barbarával, aki egy omladozó parasztházból megteremtette a Balaton egyik legvonzóbb szálláshelyét, a kapolcsi négy csillagos „Hazai Provence” panziót, hogy ők fogják üzemeltetni az intézmény éttermét, a 84 bisztrót. Kapolcs elsősorban a „Művészetek völgye” nevű népszerű és rangos rendezvény révén került be a köztudatba, de lassan az említett panzió és a 84 bisztró is felsorakozik a település főbb nevezetességei közé. Merthogy a gyors szakmai siker itt sem maradt el, bekerültek mind a Dining Guide Top 100-as kiadványba, pontozott étteremként, a mezőny első felébe, mind pedig a Michelin kalauzba, mely 2022-ben és 2023-ban is az ajánlott éttermek közé sorolta őket.
Mediterrán hangsúlyú nemzetközi konyhát visznek, ami jól illik az elképesztő minuciozitással, a legapróbb részletekre kiterjedő odafigyeléssel kialakított szemgyönyörködtető beltérhez. Az étlap bizalomgerjesztően rövid, ugyanakkor változatos is. Ottjártam idején, 2023 októberében az állandó rovatban kínáltak két előételt, két levest, öt főételt, két gyermekeknek szánt fogást és két desszertet. Többek között kígyómakrélát kuszkusszal, céklával és hollandi mártással, tigrisrákot aglio olio e peperoncino spagettivel, tonkatsu-t (japán rántott húst) mangalicakarajból, szarvasgombás tagliatelle-ével, Argentin Black Angus Rib-Eye steaket füstölt burgonyapürével és fekete fokhagymával, valamint szilvásgombócot amaretto-val. Mindezen kívül további négy fogás szerepelt a napi ajánlatban, fehérboros fekete kagyló, vargányás tejszínes tagliatelle, ropogós hasalja beluga lencse salátával s a Pura Vida-ban is kóstolt remek spanyol rákétel, a pilpil gambas.
Séfüdvözletként „csirkemájlevest” kaptunk, aprócska pohárban, ami egyébként növényi krémleves volt, csirkemájas felhanggal. A felszolgáló hölgy kérdezte utólag kedvesen, hogy kiéreztük-e a gyömbért és a kaffir-lime levelet belőle, nos, a gyömbért sikerült beazonosítani az ízképben. Harmonikus, ötletes, jó indítás. Kértünk tapolcai pisztrángbetéttel és tökmagolajjal kínált narancsos gyömbéres sütőtökkrémlevest, ami megnyerőnek bizonyult ízre, állagra egyaránt, de őszintén szólva komplexitásban, izgalomban nem adta azt, amit az ára (3490 ft) alapján elvártam volna. Egyébként az egyetlen kritikai megjegyzésem, hogy az ételárakat több esetben túlzónak éreztem, összehasonlítva a hasonló színvonalú egységekkel. Az italok díjszabása ezzel szemben minden műfajban értékarányos, esetenként egyenesen kedvező. Remek volt a selymes, intenzív ízű vargányakrémleves, amihez izgalmas betétet, shi mej gombát, gesztenyét és olívaolajat adtak. Összetett, vibráló kompozíció. Az előételek között szerepelt következő fogásunk, a roston sült kacsamáj, amit paszternákpürével, mogyoróval és körtével társítottak. Ezt is meggyőzőnek ítéltük minden tekintetben. Desszertképpen csokilávát választottunk, amit jó minőségű alapanyagból készítettek, s trópusi gyümölcsmártással, valódi vaníliafagylattal, francia robbanó csokival megszórva tálaltak. Némi finomhangolást el tudtam volna képzelni, kicsivel többet a savas mártásból s az édességet cseppet visszafogni a főelemben, de ebben a formában is ez egy felsőkategóriás, jól elképzelt, technológiailag kifogástalanul megvalósított desszert volt.
A kiszolgálás kifogástalan: kedves, udvarias, felkészült.
Az italkínálat igényes, több, mint harminc avatott kézzel összeválogatott bort kínálnak minőségközpontú helyi és francia pincészetek szortimentjéből. A söröket a nagyipar felső szegmenséből válogatták, néhány Balaton környéki főzde terméke elférne még az itallapon. A töményitalok a műfaj felső kategóriáját képviselik. Figyelemre méltó a koktélválaszték is.
Értékelés:
Összélmény: 5 pont
Konyha: 5 pont
Atmoszféra: 5+ pont
Kiszolgálás: 5+ pont
Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a info@84bisztro.hu címre