2019 februárjában nyitott elegáns steak-house a város éttermei zömének otthon adó történelmi központtól több kilométerre. Az étterem a „Del Corso” csoport harmadik tagja, a másik két egység, a szintén tesztelt „Locanda Del Corso” és valamint a „700-as söröző”. A beltér kiemelkedően hangulatos, pubokra emlékeztető, fesztelenül elegáns. Feketére festett plafon, dizájnos világítótestek, a beltér egy részében hajópadló, másik részében fekete koptatott csempe, kényelmes székek, nyáron kellemes terasz.
Az étlap a steakek mellett egy sor mediterrán, dél-amerikai valamint nemzetközinek mondható fogást is kínál, többek között chimichurri-s és chorizos bablevest, zöldségekkel töltött, kemencében sült padlizsánt, pisztáciamorzsában sült tonhalat, kapri- és olajbogyós, aszalt paradicsomos lazacfilét, vaníliakrémmel, vörös áfonyával és dióval töltött choux-t (a képviselőfánkkal rokon francia desszert).
Az árak magasak, az értékarányosság határán vannak. Egyszemélyes előételek ára átszámolva 1400 és 3800, leveseké 1500 és 2100, steakek tíz dekájáé 2000 és 2800, főételeké (köret nélkül) 2700 és 5500, köreteké 1000 és 1600, desszerteké 1300 és 2000 forint között mozog 2021 őszén.
Egyik előételünk a spanyol nyelvterületen elterjedt klasszikus empanadas volt. Három kisebb empanada-t kaptunk, selymes mártással kísérve. Előételnek épp elég, a töltelék korrekt, a tészta lehetett volna megfelelőbb állagú, kevésbé porhanyós. A velőscsont félbefűrészelve és megsütve érkezett, némi zöldfűszeres olajjal ízesítve, kár, hogy kevés velő szorult a csontba. Egy diszkont áruházlánc magos kenyerét adják hozzá, ami nem rossz minőség, de ezeken az árakon adhatnának saját sütésű vagy kézműves pékségben vásárolt kenyeret is. A húsleves, házias, hagyományos, ízletes, ”csavarmentes”. A kecskesajtos, tökmagos, karamellizált hagymás hátszín finom, a kecskesajt jelzésértékű rajta. Az ügyesen hőkezelt roston sült zöldségek (gomba, padlizsán, kaliforniai paprika, kukorica, gomba, hagyma) kis vasserpenyőben érkeznek, többet is elfognánk belőlük. A csokoládétorta jó minőségű alapanyagból készült, de 2000 forint körüli éttermi tányérdesszertként várnánk még néhány elemet – például a csoki édességét ellensúlyozó coulis-t málnából vagy ribizliből néhány szem friss gyümölcs kíséretében. (Teszt időpontja: 2020. augusztus 14.)
A kiszolgálás kifogástalan, pincérünk felkészült, udvarias, készséges, kommunikatív. Mivel mindkettőnk telefon-tokján ugyanaz a borszakmai matrica díszelgett, megtudtuk azt is, hogy sommelier képzettsége van és önkéntesként besegít a régió legrangosabb borászati rendezvényének, a Rovinhudnak a lebonyolításába.
A borlap igényes. Negyven tételt tartalmaz, melyeknek negyede helyi, negyede habzó, a többi import, Európa nagy bortermelő országaiból, valamint az Újvilágból. A whisky-választék is tartalmaz kellemes meglepetéseket.
Értékelés
Összélmény: 4,5 pont
Konyha: 4,5 pont
Atmoszféra: 5 pont
Kiszolgálás: 5+ pont
Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a office@argentinian.ro címre