Hangulatos gasztro-pub Székelyudvarhely szívében. Már az utcára kitett, a helyben csapolt sör főzőjére utaló „Cerna Hora 1298” embléma is jelzi, hogy itt nem az unalomig ismert, sok esetben minőségi szempontból is kifogásolható nagyipari tömegsöröket kínálják. A belső teremben jól sikerül Hobo és Bill falfestmény látható. Ugyanitt falra festett könyvpolc és szintén festett falvédő-szőnyeg. Hajópadló, kopott, kerek faasztalok és tonettszékek, többfelé megjelenik a kalap, mint névadó dizájnelem. Otthonos, lezser atmoszféra.
Az ételkínálat pub- és street-food ételekből áll főként: burgerek, quesadilla-k, pizzák, saláták, sült sajtgolyók, shaorma tál, BBQ-szegy pitában, szilvás sajttorta. Ezek mellett tartanak még currys marhát kókusztejjel és tésztával, valamint medvehagymapesto-s sertésszűzet is.
Az árak kifejezetten kedvezőek. A néhány pizza és a burgerek átszámolva 2000 forintnak megfelelő lejbe kerülnek, az összes többi fogás 2000 forint alatt marad, a desszert potom 650 forint. Valamennyi csapolt sör korsója 450 vagy 500 forint, a legdrágább palackos tétel, egy cseh IPA is alig haladja meg az 500 forintot.
Természetesen marhaszegyet kértünk elsőként, de az kifogyott éppen. A helyette rendelt hamburgert rusztikus, négyszögletes friss zsemlében tálalják, a húst jobban átsütik az optimálisnál, de azért jobbacska produkció ez a maga műfajában. Jó ízű coleslaw salátát és átlagos mirelit sült krumplit adnak hozzá. Hasonló a pizza is, melynek jól sikerült, vékony a tésztája, van rajta kellő mennyiségű kapri és szardella, de a pizzaszósz lehetne üdébb, a sajt meg kicsivel több.
A kiszolgálás kedves, udvarias, rugalmas.
Az italkínálat szűk, de kifejezetten igényes. Csapolva kapható kétféle Tiltott Csíki (szűrt és szűretlen), háromféle cseh sör, s további hét sör palackra, melyek közül ottjártunk idején nem minden volt készleten. Tartanak minőségi pálinkákat, valamint hétféle kiváló magyar bort kézműves, vulkáni talajról, a Balaton északi partjáról valamint Somlóról, baráti árréssel.
Értékelés
Összélmény: 4,25 pont
Konyha: 3,75 pont
Atmoszféra: 4,25 pont
Kiszolgálás: 5 pont
Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a lehelm@freemail.hu címre