A Bécsikapu étterem Kőszeg festői, a középkor leheletét hordozó központjában működik. Maga az étterem is középkori hangulatot áraszt, találóan írja a honlap, hogy „a kellemes meleg színek, a falakon található kardok, pajzsok, bárdok, zászlók és a reneszánsz ruhába öltözött felszolgálók a lovagok korába repítik a vendéget.” Hozzátehetjük még a boltíves falakat, a fából készült, régies, súlyos székeket és asztalokat, a nyers téglából épített bárpultot. Az egyik falon a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Védnöki táblája és más szakmai elismerések berámázva. Nyáron tágas, igényes, hangulatos, natúrszínű pácolt fából ácsolt tetőszerkezettel ellátott teraszt működtetnek.
Az étlap a második világháború után kialakult gasztronómiai paradigmán belül mozog, a ma is közkedvelt ételeket színesíti néhány, a kilencvenes évek második felében népszerűvé vált fogással, mint a padlizsánkrém, kukoricakrémleves tortilla chips-szel, grillezett vagy vajban pirított garnéla, panna cotta, csokiszuflé, sajttorta vagy említhetjük az édes burgonyát a köretek között. A kínált ételek zöme persze fősodratú: húsleves, gulyásleves, rántott és sült halak, húsok, kilencféle étel csirkemellből, marhapörkölt, vegyes tálak, somlói galuska, palacsinta.
Az ár/érték arány ételfüggő, van ami, a minőséget és mennyiséget tekintetbe véve jó vételnek mondható a nyugati végeken, egy turisták által látogatott városban, s van, ami kevésbé. Padlizsánkrém 990 forintért vagy velős pirítós 590-ért baráti ajánlat. A főételek zöme, körettel együtt számolva 3000 forint körül mozog. Desszertek 1000 forint körül.
A rántott sajttál jó választás volt. Rajta rántott mozzarellát, camembert és trappista, mind a három sajt jól volt megsütve, egyik sem folyt ki a bundából, a bunda sem volt túlvastagítva. Mellette a majonéz, ha késztermék is volt, de élvezhető, mert bizony az sem mindegy, hogy milyen ipari terméket használunk. Ugyanez vonatkozik a mirelit sült krumplira, amit egyes helyeken képesek elrontani, itt szerencsére nem ez történt. A vegyes haltál (ezidőtájt 3690) viszont a sült zöldségkörettel (890) mellényúlás volt. A tányéron kiszárított, élvezhetetlen lazac, túlsült, nem kellően szaftos fogas és rák, a zöldség pedig sütve párolt cukkini és padlizsán. E műfajban ritkán ettünk ilyen gyengét. Ennyi pénzért budapesti csúcséttermekben kulináris műalkotásokat lehet kapni. (Teszt időpontja: 2019. június 5.)
A kiszolgálás kedves, udvarias, de figyelmetlen, a várakozás is elnyúlt a szokásos húsz perc kétszeresére.
A szűk borválaszték egy helyi pincészet termékcsaládja, amit értékeltünk. Mint ahogy azt is, hogy tartanak helyi kézműves söröket, Pils és IPAt, a Kőszegi főzdétől, ezek díjszabása kedvező. Tartanak néhány jó pálinkát is.
Értékelés
Összélmény: 3 pont
Konyha: 2,5 pont
Atmoszféra: 4,5 pont
Kiszolgálás: 3,5 pont