A Hirscher Ház (Casa Hirscher) Brassó történelmi központjában működik, egy kis utcában, nem messze a Fő tértől. Az étlap bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy az étteremnek otthont adó épületet 1539 és 1545 között építtette Hirscher Apollónia, a város egykori bírájának, Hirscher Lukácsnak az özvegye, férje emléke előtti tisztelgésképpen. A beltér egyedi, rendkívül hangulatos, mind az üveggel fedett s vélhetően télen is működö terasz, mind pedig boltíves belső termek, melyek ablakát ólomüveg-berakás díszíti. Sok zöld növény, köztük pálmafák, mediterrán hangulat. A belső részben aláírt plakátok a szakácspápától, Paul Bocuse-től.
Az étterem olasz konyhát visz, az ételek is olaszul vannak megadva, románul illetve angolul csak kisebb betűkkel az olasz szöveg alatt olvashatjuk az egyes fogások nevét. Az étlapot a roston sült, halászatból származó halak nyitják, majd következnek az előételek, krémlevesek, helyben készült pasta-k, rizottók, pizzák, a halakból iletve húsokból készült főételek, s végül az édességek. Csak desszertből annyi félét kínálnak, konkrétan tizenhatot, mint ahány fogást más helyen összesen. Hasonlót persze láttunk már kevésbé színvonalas helyen is, ahol csirke- és pulykamellből készítenek étlapnyi variációt, itt az alapanyagok változatossága és az ételek frissesége a lenyűgöző.
Az árak a minőséghez és a hely színvonalához, lokációjához képest barátságosak. Hétköznap délben az átlagnál igényesebb háromfogásos napi menüt kínálnak 2500 forintnak megfelelő lejért. Levesek ára 1100 és 2400, helyben készült pasta-ké 1700 és 4400, pizzáké 2000 és 3100, desszerteké 1000 és 1800 forint között mozog. Készítenek főételeket egy sor presztízsalapanyagból, beleértve a halászott tengeri halakat és prémium steakeket, ezeknek az ára az Európában megszokotthoz közelít, de egy egyszerűbb sertés- vagy csirkeétel nem drágább, mint egy fősodratú helyen.
Előételnek főtt cékla-carpacciot kértem kecsketúróval, endíviával és dióval. Eredeti, izgalmas, harmonikus előételt kaptam, mely még finomítható lett volna izgalmasabb és bővebb dresszinggel, fűszerezéssel, a dió és az endívia megpirításával, de így is élményszerű volt. Rozmaringos focacciat valamint chilis olajat kértem hozzá. Vettem volna egy pizzát elvitelre, de valamilyen okból pizzát nem készítettek ottjártamkor, a pizzaétlap dacára, talán a pizzaiolo volt szabadnapos, s a szakács csak feltét nélküli focacciat vállalt. Második fogásom paradicsomalapú rákos krémleves volt. A friss ízhatású, enyhén túlsózott, sűrű levesben remek ízű és állagú rákok érkeztek. Tetejét chiliszálakkal ékítették, mellé zöldfűszeres olajjal ízesített krutonokat hoztak. Desszertnek ”Hirscher szimfóniát” választottam, mely csokimousse, csokitorta, tiramisu és amarettós tejszínhab együttesét jelentette. Korrekt, élvezhető, de alapvetően izgalommentes volt a kompozíció, a név többet ígért.
A kiszolgálás kiváló: figyelmes, gyors, udvarias.
A borlap párját ritkító, hasonlót szinte csak a fővárosok legjobb helyein láthatunk. Borszaküzletnek is beillő, szédületes a borválaszték és a borok minősége egyaránt. Kézműves söröket nem tartanak, söreik a tömegtermékek felső kategóriájába tartoznak. Kínálnak néhány kiemelkedő töményitalt is.
Online kapcsolatfelvételre közvetlenül a honlapról vagy a facebook-oldalon keresztül messengeren van lehetőség: https://ro-ro.facebook.com/casahirscher.brasov
Értékelés
Összélmény: 4,75 pont
Konyha: 4,5 pont
Atmoszféra: 5 pont
Kiszolgálás: 5 pont