Mind a beltér, mind a kerthelység hangulatos, vendégmarasztaló. Ügyesen használják a borosüvegeket dekorációs elemként. A belső részben a borvidék, valamint a történelmi Magyarország festett térképe díszíti a falat, külön értékeltük, hogy Nyugat-Magyarországnak az osztrákok által elorozott része nem Burgenlandként, hanem Őrvidékként, a szerbekhez került bánáti és bácskai területek, Horvátországgal együtt Délvidékként szerepelnek rajta. A magyar közhasználatból a szerb történelmi kategória, a „Vajdaság” már aligha irtható ki, de méltányolhatjuk, ha valaki mellőzi ezt.
Az ételválasztékot fekete táblán rögzítik, a választék egyszerre dicséretesen visszafogott és színes. Ottjártunk idején, 2023 októberének második felében kínáltak három előételt, három levest, öt főételt és két desszertet, a kortárs magyar konyha szellemében, némi mediterrán felhanggal. Az általunk rendelt fogásokon kívül szerepelt még az étlapon bárányraguleves, roston sült süllő céklás rizottóval, bőrén sült jércemell gombás szélesmetélttel, furmintos omlós csülök burgonyával, savanyított hagymával, rozmaringos, lassan sült sertéstarja slambuccal, zempléni szarvasragu nokedlivel és szőlőragus sajttorta.
Kardos vegyes ízelítőt rendeltünk indításnak, mely mindhárom előételből kóstolót nyújt. A tatárbifsztek korrekt, élvezetes, a liba és emu májpástétomban az emu dominál, hízott máj-jellege nincs az egyébként jó ízű elemnek, a „füstölt harcsasonka” megnyerő, ízre, állagra egyaránt, nem adagolták túl sem a sót, sem a füstöt. Citrusos salátával tálalják mindezeket. A dekorációban helyet kap egy szintetikus ízű, alighanem késztermékből származó piros gyümölcsmártás is, ami visszatér a desszert keretében, ezt jobb lenne teljességgel mellőzni. A zöldséges, főtt hússal tálalt tyúkleves házias, szép, áttetsző. Nem okoz csalódást a sütőtökkrémleves sem. A „csupacsoki” nevű édesség a kísérőelemek dacára inkább egy retro felfogásban készült torta, mint tányérdesszert, nem vitatom, hogy jó alapanyagokból készült, de az elnevezés alapján nem erre vártunk. Nyilván megvan ennek a stílusnak is maga közönsége, de egy „új hullámos” bisztróban disszonáns.
A kiszolgálás kedves, szívélyes, értékeltük, hogy maga a tulajdonos is foglalkozott velünk, amiben minden bizonnyal közrejátszott, hogy a birtokalapítás óta rendszeresen találkoztunk borkóstolókon.
Az italválaszték gerincét értelemszerűen a saját borok teszik ki, nem kevesebb, mint 25 tétel, melyeknek felét pohárra is kimérik. Még a vörösborok szerelmesei számára is van meglepetésük, ugyanis készítenek bort Syrah-ból és Pinot Noirból. Az ember arra számít, hogy ha megfordítja a lefóliázott itallapot, akkor ott már nem talál borokat, nos, ehhez képest ott is izgalmak várják a borrajongót, ugyanis a másik oldalt is elsősorban borok töltik meg, „Gábor kedvencei, barátilag” címszó alatt. Itt tucatnyi tokaji nedű szerepel hét kiváló pincészettől (pl. Lenkey Géza, Orosz Gábor, Holdvölgy), de ott van mellettük a Figula pince Gella Olaszrizlingje is, továbbá tíz vörösbor Egerből, Villányból és Szekszárdról, valamint négy pezsgő, melyek közül három tokaji. Méltán nevezik magukat borbisztrónak. A töményitalokat két pálinka képviseli a Pelle pincészettől. Sört nem tartanak, sem nagyiparit, sem kisüzemit, ez egy tokaji borbisztróban kétségkívül legitim álláspont.
Értékelés
Összélmény: 4,75 pont
Konyha: 4,5 pont
Atmoszféra: 5+ pont
Kiszolgálás: 5 pont
Erre a hirdetésre való jelentkezéshez küldjük el az adatainkat e-mailben a info@kardos-tokaj.com címre