Mix by Woktagon

  • 432

Az autentikus görög Kos helyén a Lenau és az Erzsébet utca sarkán idén nyitott 2023 júliusában a „Mix by Woktagon” koreai étterem. Azt hihetnénk, hogy összefüggés van a szóban forgó vendéglő s az egy saroknyira alig egy évvel korábban nyitott K-Mart koreai bolt (https://www.facebook.com/kmart.tm/) között, de mint a felszolgálónktól megtudtuk, ismerik őket, vásárolnak is ezt-azt tőlük, de más tulajdonosi kör áll a hely mögött. A dekorációjában teljesen átalakított beltér letisztult, puritán, szerethető.

A választék könnyen áttekinthető, nem esnek azok hibájába, akik regényhosszúságú étlappal várják a vendégeket. Külön értékeltük, hogy fogásaik jó részével nem találkoztunk eddig a régió koreai éttermeiben. Nem bántuk volna, ha a választék nagy része nem a csirkehúsra épül, hanem megjelenik a hal, a belsőség, a marha és kacsahús is benne.

A három előétel közül kettőt megrendeltünk. A ropogós bundában készült rák vélhetően mirelit „torpedót” fed, úgyszólván mindenütt azt adnak e címszó alatt, arról nem volt nehéz lemondani. Jól szólt viszont a „Gimmari & Mandu”. A mandu a kínai dim-sumnak vagy a japán gyozának koreai változata, mely ízre, állagra egyaránt ízletesnek bizonyult. Nem csodálkoznék, ha mirelitáruból készült volna, elég hasonló volt ahhoz. A gimmari újdonságként hatott, de elsőre megnyert. A tempurázott üvegtésztás zöldséges tekercs, aminek a burkát algalap, azaz nori adja, igen népszerű fogás, s nemcsak a maga hazájában: megszámlálhatatlan angol nyelvű recept ugrik elénk, ha rákeresünk. Másik előételünk egyik eleme ugyancsak gimmari volt, mellé viszont tteokbokki-t adtak, ami már a legnépszerűbb magyar receptoldalak egyikén is megtalálható. Nem kaptunk erre nézve instrukciót, lehet, hogy normasértést követtünk el, de belemártogattuk a gimmarit a sűrű, koncentrált ízű tteokbokkiba, mielőtt az utóbbit kikanalaztuk volna. Kifejezetten jó volt a kettő együtt. Megrendeltük a kimchi jeon-t, egy reprodukálásra ösztönző, izgalmas, ízletes fogást kaptunk, mely az amerikai palacsintára hajazott, nem véletlen fordították az étlap szerkesztői is a nevét koreean pancake-nek. Maradva a kimchi vonalon, megrendeltük az étlap egyetlen három „csípőspaprika-indexű” fogását, a kimchi jjigae-t, amit zubogva hoztak ki, fémedényben, rizs körettel. Kimchi-alapú sűrű levest kóstoltunk korábban is, ez a tofus, sertéshúsos változat is felettébb jól sikerült.

A kiszolgálás kedves, udvarias, szívélyes.

Az itallapon borokat és a mi fogalmaink szerinti töményitalokat nem lelünk egyáltalán, főként koreai import üdítőket kínálnak, kávé, tea, forró csoki, frissen préselt narancslé és limonádé mellett. Tartanak viszont kétféle Soju-t, Korea (alapjáraton) rizsből főzött, égetett szeszesitalát, 16,5 illetve 20 fokosat, kétféle Paulaner, valamint Asahi sört.

Teszt időpontja: 2023 november 12.

Értékelés:

Összélmény: 4,5 pont

Konyha: 4,25 pont

Atmoszféra: 4,5 pont

Kiszolgálás: 5 pont